Giovanni Battista Bergamo egy 35 éves olasz pap, aki Velencében született, de Tajvanon él, egy olyan városban, ahol kevesebb mint 1% keresztény él, vallása taoista és buddhista szinkretizmuson alapul, amely magában foglalja a különböző helyi istenségek imádatát és a kínai kultúrára jellemző ősök imádatát is. Se Kínába utazott, hogy részt vegyen az ország nagy evangelizációs missziójában, és most a kaohsziungi egyházmegyében inkardinált. A távolság ellenére - mivel a COVID miatt nem hagyhatta el az országot -, hogy papként jobban formálhassa magát és szolgálhassa a tajvani népet, Giovanni a CARF - Centro Academico Romano Fondazione ösztöndíjának köszönhetően online tanulhatta a teológiai licenciátus első évét a római Szent Kereszt Pápai Egyetemen.
Isten útjai végtelenek. Gyakran tervezünk egy bizonyos életutat, egy bizonyos munkát, de hirtelen történik valami, ami felforgatja terveinket, és idővel rájövünk, hogy jobb volt így, mert rájövünk, hogy Isten akarata, amely titokzatos módon cselekedett a létezésünkben, oda vezetett minket, ahol éppen jól érezzük magunkat: ez a mi hivatásunk.
Tajvannal kapcsolatban Giovanni elmeséli a történetét.
Édesapám Maurizio (aki 2018-ban került a mennybe) és édesanyám Annalisa, mindketten velenceiek, Muranón (az üveg szigetén) nőttek fel. Gyermekkoruk óta katolikusok, fiatalon házasodtak össze az 1970-es évek elején. Apám építész és egyetemi tanár volt. Édesanyámmal együtt a FUCI (Olasz Katolikus Egyetemi Szövetség) hallgatói voltak a konciliárus utáni időszakban. Abban az egyház élete szempontjából meglehetősen viharos időszakban az egyetemi környezetben nagyon erős volt a vita, és a kereszténység bizonyos értelemben meglehetősen átpolitizálódott. Ezért döntöttek úgy a szüleim, a megújult hit őszinte keresésében, hogy a keresztény hitüket egyszerűségben élik meg az otthonunkhoz közeli plébánián, egészen pontosan a Santa Maria Formosa plébánián.
Ebben a plébánián hallgatták a neokatechumenális út katekézisét. A hívek heterogén csoportjával együtt megalakították az első neokatekumenális közösséget Velencében.
Hányan vagytok a családban?
A szüleimnek 5 gyermeke volt (én vagyok a legfiatalabb). A testvéreim házasok, és 15 unokahúgom és unokaöcsém van! Pietro bátyám feleségével és 5 lányával Belgiumban misszionárius. Apám mindig Velencében folytatta szakmai és tudományos életét, de ugyanakkor Veneto más városaiban is végzett katekétikai és evangelizációs tevékenységet. Ezenkívül önkéntes szakmai segítséget nyújtott templomok és szemináriumok tervezéséhez a következő helyeken missziós területek (Kazahsztán, Grúzia, Tajvan, Horvátország, Kanada stb.).
Mi vonzott leginkább ebben az új egyházi valóságban?
Mert mindenekelőtt az a tény, hogy az Útban komoly és mély választ találnak legőszintébb törekvéseikre, az Isten Igéjével való személyes és közösségi kapcsolatban, a részvételi liturgia és a közösségi ünneplés élete. Mély találkozásuk volt az Úrral, és az életük elkezdett megváltozni: nagyon nagy családok születtek 8, 9, 10 gyermekkel; néhányan evangelizálni mentek, néhányan külföldre is mentek, Németországba, Horvátországba stb.
Egy család, amely teljesen elkötelezett az egyház és annak küldetése iránt. És egy imádkozó család az evangelizáció eszköze mások számára.
Igen, tényleg... Ebben az egyházi környezetben nőttem fel, és csodálatos emlékeim vannak arról, amikor gyerekként összegyűltünk, hogy szüleim közösségével együtt ünnepeljük az Eucharisztiát. És még.., a Camino a családokat a házi imádság néhány nagyon szép formájába avatja be, amit én már megtapasztaltam.A vasárnapi laudes családi ünneplése, amelyen keresztül a szülők átadják a hitet gyermekeiknek.
A keresztény élet szépsége és a hit jelei, amelyeket a Szentlélek a neokatechumenális úton felébresztett, generációnkban utánzási vágyat keltettek. Olyannyira, hogy a mai, egyre inkább keresztényietlenebb és szekularizáltabb társadalom általunk ismert nehézségei ellenére, valamint Velence elöregedő és fogyatkozó lakossága ellenére csak az én plébániámon 10 neokatekumenális közösség van, amelyek többsége a gyermekekből és unokákból áll, akik viszont megházasodnak, nagycsaládosok lesznek, és továbbadják a hitet gyermekeiknek.
Régi velencei közösségemben, a Santa Maria Formosa plébánia ötödik neokatechumenális közösségében, Jelenleg körülbelül 30 tagjuk van, sok fiatal házaspár, akiknek összesen több mint 30 gyermekük van, és 3 missziós pap.
Giovanni Battista Bergamo öt testvére közül a legfiatalabb. Szülei ja hívek heterogén csoportjával együtt megalakították az első neokatechumenális közösséget Velencében. Ő a neokatekumenális úton nőtt fel, és csodálatos emlékei vannak arról, amikor gyermekkorában szülei közösségével nagyon őszinte és boldog légkörben gyűltünk össze, hogy együtt ünnepeljük az Eucharisztiát.
"A konfirmáció után, a serdülőkorban én is meghallgattam a katekézist, és elindultam a Caminóra a kis közösségemmel, amely főleg az első közösség családjainak gyermekeiből állt. Azóta mindig részt veszek az ünnepségeken, egy laikus katekétákból álló csoport és a felelős pap kíséretében. Együtt vettünk részt a pápával az ifjúsági világnapokon, Rómától 2000-ben a legutóbbi lengyelországi világnapig, és az evangelizáció egyéb élményein, ahogy a képen is látható" - meséli.
De mint minden fiatalnak, neked is eljött az idő, hogy megtaláld a saját lelki és hivatásbeli fejlődésed dimenzióját.
A hit személyes tapasztalat, és soha nem gondoltam volna, hogy 36 évesen papként találom magam a világ másik felén. A konfirmáció után, tizenévesként indultam el a Caminóra a kis közösségemmel, amely főként az első közösség családjainak gyermekeiből állt. Azóta mindig részt veszek az ünnepségeken, egy laikus katekétákból álló csoport és a felelős pap kíséretében. Együtt veszünk részt a pápával az Ifjúsági VilágnapokonRómától a 2000. évi római konferenciáig, a legutóbbi lengyelországi konferenciáig és az evangelizáció egyéb tapasztalataiig.
Tinédzserként nagyon aktív életet éltem: Állami iskolába jártam, és sok tantárgyból kitűntem; fociztam és kosaraztam; szerettem a zenét, trombitáltam... Az életem alapvetően egy velencei középosztálybeli fiú normális élete volt. Az volt a tervem, hogy a képességeimmel sikeres legyek, hogy jó családom legyen, hogy tanár legyek, kicsit olyan, mint az apám. Velencében tanultam filozófiát, egy teljesen ateista környezetben, az emberi értelem segítségével történő autonóm igazságkeresésnek szentelte magát, amelyben Istennek nincs helye.
Egy bizonyos ponton mindenem megvolt, amiről azt hittem, hogy boldoggá tesz: volt egy gyönyörű barátnőm, akivel házasságra készültünk, sok barátom volt, az egyetemen zseniális voltam, a legjobbak között voltam, aki ismert, sikeres embert látott bennem. De belül üresnek, magányosnak, komplexusokkal telinek és lényegében kielégítetlennek éreztem magam.
Átéltél egy pillanatnyi kétségbeesést... hogyan jutottál haza?
Abban az időben Isten megengedte, hogy apám súlyos betegségben szenvedjen.Minden sikerem és filozófiai tanulmányom ellenére a halálra és a fájdalomra adott konkrét válasz nélkül találtam magam. A szomorúság és a kétségbeesés időszakába léptem, amikor az élet alapvetően egy átverésnek tűnt számomra. Egyre inkább menekültem a tanulmányaimba, a projektjeimbe, de úgy tűnt, hogy már semminek sincs értelme. Az érzelmi kapcsolatom is összeomlott, és egy ideig nem volt erőm semmit sem csinálni.
Hála Istennek, hogy soha nem hagytam el a közösségemet, ahol még jobban éreztem magam szeretve egy ilyen sötét időszakban. Bár születésem óta az egyházban voltam, talán csak ebben a pillanatban hallottam igazán Isten irántam való, nem az érdemeim, hanem a jósága miatt érzett, ingyenesen adott szeretetének hirdetését. Isten Igéje mélyen megszólított, és új élet, a szeretet és a megbocsátás lehetősége született bennem újjá. Aztán folytattam a tanulmányaimat, lediplomáztam; kibékülhettem a szüleimmel, és szolgálhattam apámat élete utolsó szakaszában: ez örömmel tölt el.
...és úgy döntöttél, hogy átadod magad Istennek.
Igen: úgy éreztem, hogy hajlandó vagyok megadni Istennek a lehetőséget, hogy megtegyem, amit akar, akár a szemináriumba is belépjek, és pap legyek. 2011-ben, a megkülönböztetés időszaka után, beléptem a Redemptoris Mater Szemináriumba az új evangelizációért.
A neokatechumenális úton a papjelöltek nem az egyházmegyéhez legközelebbi szemináriumba lépnek be. A célszemináriumot tehát egy imapillanatban rajzolják ki, amelyben van egy olyan időpont, amikor a szeminaristát kivonulással arra hívják, hogy menjen egy bizonyos, térképen megrajzolt városba, a világ bármelyik városába, ahol van Redemptoris Mater szeminárium, hogy segítse a helyi egyházmegyét az új evangelizációban.
Engem pedig kivonulással küldtek a Redemptoris Mater szemináriumba Kaohsiungba, Tajvanra. A mi szemináriumunk, Őfelsége Peter Shan bíboros, Kaohsiung akkori püspöke akaratából, aki aláírta a felállításról szóló rendeletet, a kínai nép szolgálatára van szánva a világ bármely részén.
Gondolom, nem lehetett könnyű.....
Egyáltalán nem: Amint megérkeztem Tajvanra, meg kellett tanulnom kínaiul. Ezer nehézség közepette gyönyörű volt az élmény, mert ebben a gyengeségben érzed, hogy az Úr segít; látod a kínai embereket, akik bár nem ismerik az evangéliumot, mégis odamennek hozzád, segítenek neked, és a végén meghatódva látod az embereket, akik az életüket adják értük.
Képzésünk alapja éppen a neokatekumenális út, mint a felnőtt hitre való katolikus képzés útja. Ezért már a szemináriumban is folytathattam az Utat egy helyi neokatekumenális közösségben. Most már nem gyermekkori társaim a közösségben lévő testvéreim, hanem fiatalok, idősebbek és kínai házaspárok. Megismerhettem szenvedéseiket, beléphettem otthonaikba, együtt készíthettem velük az Igét, együtt ünnepelhettem velük és találkozhattam családjaikkal. Most már testvéreknek érzem őket: igazán megható megtapasztalni azt a közösséget és egységet, amelyet a Szentlélek ad még a kulturálisan és nyelvileg egymástól oly távol álló embereknek is.
Egy ilyen nagy és nehéz misszióhoz nagyon jó teológiai és lelkipásztori képzésre is szükség van...
A kínai nyelv és a teológia tanulmányozásán kívül szemináriumainkban a szemináriumon kívül is van egy missziós tapasztalatszerzésre szánt időszak, amikor papokat, katekétákat és családokat kísérünk missziókba szerte a világon. Voltam már Hongkong és Kína körülbelül egy évig. Gyönyörű időszak volt, amelyben láthattam Isten szegénységét, de egyben szeretetét, valamint az igehirdetés és a szentségek erejét is.
2019. július 6-án szentelt pappá S.E. Peter Liu, Kaohsiung püspöke. Egy évig szolgáltam egy őslakos plébánián, először diakónusként, majd papként. Végül a szemináriumba küldtek, ahol most is vagyok, mint tanulmányi prefektus.
A neokatechumenális úton a fiatal férfiak, a papjelöltek nem az egyházmegyéhez legközelebbi szemináriumba lépnek be, és nem is egy bizonyos nemzet szemináriumába, amelyet elöljáróik választanak ki. A célszemináriumot tehát egy ima pillanatában választják ki, amikor egy szeminaristát kivonulással arra hívnak, hogy egy bizonyos, térképre rajzolt városba menjen, a világ bármelyik városába, ahol van Redemptoris Mater szeminárium, hogy segítse a helyi egyházmegyét az új evangelizációban.
"És kivonulással küldtek a Redemptoris Mater szemináriumba Kaohsiungba, Tajvanra" - mondja Giovanni. A mi szemináriumunk, Őfelsége Peter Shan bíboros, Kaohsiung akkori püspöke akaratából, aki aláírta a felállításról szóló rendeletet, a kínai nép szolgálatára rendeltetett a világon mindenütt.
Tavaly pedig beiratkozott a Szent Kereszt Pápai Egyetem teológiai szakára, ahol a neokatechumenális út több társát képzik, de több tucat papot, szeminaristát, vallásos férfiakat és nőket is a világ minden tájáról, a katolikus egyház különböző vallási rendjeiből vagy realitásaiból.
Csodálatos dolog. Ezért érezzük szemináriumunkban a többi képzővel és vezetővel együtt és Liu püspökkel közösségben fontosnak, hogy a papok számára komoly képzést biztosítsunk a lehető legközelebb Rómához, és ezért folytatom teológiai képzésemet a Szent Kereszt Pápai Egyetemen, ahol sokunknak lehetőségük van egy kiváló tanítás, személyre szabott és családias nyomon követéssel.
Különösen én, a püspökkel és a Redemptoris Mater Szemináriumban dolgozó kollégáimmal együtt rendkívül hálásak vagyunk a CARF által nyújtott segítségért.Minden nap megemlékezem jótevőimről imáinkban és eucharisztikus ünnepeinkben!
A CARF jótevői által nyújtott támogatás a papképzésben nem annyira a diák, hanem mindenekelőtt az egyházmegye és Isten népe profitál a pap szolgálatából....
...És rengeteg munkával! Tajvan egy körülbelül 23 millió lakosú sziget. A keresztények kevesebb mint 1%-t tesznek ki. A leggyakoribb vallás egy taoista és buddhista alapú szinkretizmus, amely magában foglalja a különböző helyi istenségek imádatát és a kínai kultúrára jellemző ősök imádatát is.
Mi itt a Kaohsiungi Egyházmegyét szolgáljuk, az evangélium hirdetése és kis keresztény közösségek kialakítása, amelyek vállalják a felnőtt keresztény képzés útját, amely a neokatechumenális út. Az itteni tajvani közösségek sajátossága, hogy sok meg nem keresztelt katekumenből is állnak, akik pogány, buddhista vagy taoista családokból származnak. Ez a beavatási időszak segít nekik abban, hogy konkrét tapasztalatot szerezzenek Jézus Krisztusról: az Igével való kapcsolat, a közösségben megélt keresztény szeretet fokozatosan megváltoztatja életüket, és mély tanúságot tesz a feltámadás erejéről.
Amikor a keresztséghez érkeznek, amelyet a húsvéti vigília során bemerítéssel adnak ki, a keresztség szentségi pecsétje már felszántott, felszántott földet talál, amely készen áll arra, hogy a keresztény élet szép és tartós gyümölcseit teremje. Ma a közösségeinkben keresztény házasságban élő kínai fiatalokat látunk. sok gyermekkel, a betegséggel és a halállal szembenéző hit különböző tanúságtételeivel: egy fény, amely világít egy olyan társadalomban, amely még mindig sötétségben van.
Öröm volt hallani a történetét. Egyetemi közösségünk számára ez a világjárvány éve nagyon nehéz volt, kihívást jelentett... De nagyon pozitív volt látni azt is, hogy ti, diákok milyen nagy erőfeszítéseket tettetek annak érdekében, hogy folytassátok a képzést az interneten. Nagyon örülünk, hogy Isten munkája beteljesedik a mi munkánkon keresztül és a hozzátok hasonló fiatal papok életében.
Nekem is ugyanez a helyzet! A nehézségekben Isten mindig valami újat csinál... Az Úr valami újat csinál. az új evangelizációért végzett munka mi pedig nézők vagyunk. Nem fordulunk vissza, mert láttuk, milyen jó az Úr, és az ő akaratát teljesíteni a legszebb dolog. Tajvan egy nagy küldetés indítóállása, amely az Egyházra vár, ha igaz, amit II. Szent János Pál mondott, hogy a harmadik évezred Ázsia evangelizációjának évezrede lesz!
Gerardo Ferrara
Történelem és politológia szakon végzett, szakterülete a Közel-Kelet.
Felelős a hallgatói szervezetért
Szent Kereszt Egyetem Rómában
