Palermo vibráló szívében, 1980. május 3-án született Salvatore di Fazio domonkos pap. Családjában Isten és a hit közömbös volt. A boldogság keresésében nevelkedett, amelynek középpontjában a pénz és a hatalom állt, élete váratlan fordulatot vett 14 éves korában, amikor szülei megtértek és elkezdtek templomba járni, ami saját lelki útjának kezdetét jelentette.
Rendszeresen gyónni kezdett, és csatlakozott a környékbeli ferences ifjúsághoz. Bár akkoriban a hit melletti elköteleződése inkább a szülei iránti tiszteletből fakadt, mint személyes döntés volt. Mindenesetre a hit szikrája, bár kezdetben gyenge volt, meggyújtotta a tüzet, amely az elkövetkező években égő lánggá vált, és végül domonkos pappá tette.
Harcművészetek, barátnő, ház, kutya és autó...
18 éves korában elhagyta otthonát. Karate és kung-fu oktató volt. Salvatore 25 évesen már a barátnőjével élt, és élénk szakmai sikereket ért el. 28 évesen házat vett, kutyája és autója volt, és látszólag tökéletes életet élt, megosztva idejét az otthon, a munka és a sport között. A boldogtalanság azonban felemésztette.
Ekkor egy emberrel való találkozásnak köszönhetően fokozatosan kezdett újra közelebb kerülni Istenhez. 2008 októberében tíz év után ismét elment gyónni. A változás olyan erős volt, hogy barátnője nem bírta elviselni, és tizenegy év kapcsolat után úgy döntött, hogy elhagyja őt.
A sötét erdő és a tökéletes élet elvesztése
A sötét erdő, ahogyan azt Dante Alighieri leírja a művében. Isteni komédiaSalvatore egzisztenciális válságának szemléletes metaforájává vált. A barátnőjétől való traumatikus elválás egy sötét és ismeretlen szakasz kezdetét jelentette számára. A sötét erdő nem külső homályt jelentett, hanem egy belső utazást, a fény és a sötétség közötti küzdelmet. Dante Alighieri ihlette Salvatore életútja közepén találta magát, elveszetten, de irányt keresve.
Ez az időszak, amelyet érzelmi sivárság jellemzett, egy önvizsgálati utazássá vált. A sötétség, amely távolról sem jelentett leküzdhetetlen akadályt, a mély elmélkedés és az értelemkeresés katalizátorává vált. "Először vezettek olyan útra, amelyet egyáltalán nem én választottam, és ez összezavart". Dante Alighierihez hasonlóan "életutunk közepén egy sötét erdőben találtam magam, mert az egyenes út elveszett". De a dzsungel nem azért volt "sötét", mert sötétség volt, hanem mert nem volt hozzászokva a sok fényhez, és amit ő "egyenes útnak" gondolt, az valójában az a kanyargós élet volt, amit ő maga választott.
A hit és az igazi boldogság újrafelfedezése
Salvatore öt éven át a katolikus egyházban élt. Egy lelki társ vezetésével Salvatore felfedezte lelke mélységeit, megértette létezésének összetettségét és felismerte Isten hívását. A megváltás ezen időszaka arra késztette, hogy megértse a hibáit, és elszakadjon a mérgező barátságoktól. Minden egyes lépés közelebb vitte őt Isten szeretetéhez.
Ez idő alatt Salvatore belső metamorfózison ment keresztül, elhagyva a kétségbeesés és az elégedetlenség láncait. Az Egyház, amelyhez kezdetben átmeneti menedékként fordult, lelki újjászületésének alapjává vált.
London és az egzisztenciális kérdés
2011-ben Salvatore válaszokat keresve Londonba költözött. Talán abban a reményben, hogy talál egy nőt, akivel egészséges, keresztény családot alapíthat. De, bár találkozott néhány nagyon kedves lánnyal, a kapcsolatok nem működtek, mert nem találta meg a boldogságot, amit keresett. A munka, bár nagyon jól fizetett, már nem elégítette ki. Lelki atyja segítségével feltette magának az egzisztenciális kérdést: vajon megtalálhatja-e a boldogságot egy másik életállapotban?
Ez a látszólag egyszerű kérdés mély gondolkodásra késztetett. Salvatore ideges lett, meg volt győződve arról, hogy csak egy nővel az oldalán lehet boldog, de kihívást jelentett számára egy másik hívás lehetősége. Azonban a csírája a hivatás Az évekkel ezelőtt elültetett vallási rend kezdett csírázni, és elkezdett körülnézni, hogy van-e olyan vallási rend, amely kielégítheti boldogság utáni vágyát.
Pompeji Szűzanya, Szent Domonkos és Sienai Szent Katalin, a dominikai papsághoz vezető út
Egy éjszaka, amikor Salvatore ezekben a gondolatokban elmerült, eszébe jutott egy festmény a nagymamája szobájában: a Pompeji Madonna. Emlékezett a Madonnára, de nem tudta, ki volt a dominikánus pap és az őt kísérő nő. Keresésbe kezdett, amelynek során felfedezte Guzmán Szent Domonkos és Sienai Szent Katalin nevét. A kapcsolat azonnal megvolt, mintha e szentek alakjai örökké várták volna.
2012-től kezdve Salvatore egyre közelebb került a A prédikátorok rendje Olaszországban. Azonban minden találkozást kétségek és próbatételek öveztek. A hivatással kapcsolatos találkozások, a prenoviciátus és a noviciátus olyan lépések voltak, amelyeket egy valószínűtlen sors felé tapogatóztak évekkel korábban: domonkos papnak lenni. A noviciátusban fedezte fel, hogy új élethelyzetében igazán boldog.
Nyolc év képzés után, olyan szentek útját követve, mint Aquinói Tamás, Luis Bertrán és Boldog Francisco de Posadas domonkos pap, Salvatore megvalósította álmát, hogy prédikáljon másoknak "az ő üdvösségükért, az én boldogságomért és Isten nagyobb dicsőségére".
Hála egy domonkos pap
"És pontosan ezért folytatom tanulmányaimat a Szent Kereszt Pápai Egyetemen. Egy domonkos pap számára a tanulás, a prédikációra való tekintettel, szent kötelesség! Ezért szeretném megköszönni a CARF Alapítvány minden jótevőjének a segítséget, amelyet a papoknak és szeminaristáknak nyújtanak, akár egyházmegyei, akár egyházmegyei szinten, és szeretném megköszönni a támogatásukat. vallásihogy jobban szolgálhassuk Isten népét".
Gerardo Ferrara
Történelem és politológia szakon végzett, szakterülete a Közel-Kelet.
Felelős a római Szent Kereszt Pápai Egyetem hallgatóiért.
