Ezzel a két témával foglalkozik Ferenc pápa a Patris corde (8-XII2020) című, Szent Józsefről szóló levelének utolsó részében.
XIII. Leó óta (vö. enc. Rerum novarum, 1891), az egyház Szent Józsefet mint munkásmintát és a munkások védőszentjét javasolja. Szent József alakját szemlélve - mondja Ferenc levelében - jobban megérthetjük a a méltóságot adó munka, és a munka helye az üdvösség tervében.
Másrészt ma mindannyiunknak el kellene gondolkodnunk a szülőségen.
A munka - írja a pápa - az üdvösség művében való részvétellé válik, lehetőséggé, hogy meggyorsítsuk az Ország eljövetelét, hogy kibontakoztassuk a bennünk rejlő lehetőségeket és tulajdonságokat, a társadalom és a közösség szolgálatába állítva azokat. A munka nemcsak a saját maga, hanem mindenekelőtt a társadalom eredeti magja, a család számára is a kiteljesedés alkalma lesz" (Patris corde, 6. sz.).
Itt két, egymással összefüggő utalást kell kiemelni: az egyik a munka és a család kapcsolata. A másik a jelenlegi helyzet, nem csak a világjárvány, hanem a tágabb keret, amely a következőket követeli meg felülvizsgáljuk a munkával kapcsolatos prioritásainkat.
Ferenc így ír: "Korunk válsága, amely gazdasági, társadalmi, kulturális és lelki válság, mindenki számára felhívást jelenthet arra, hogy újra felfedezzük a munka értelmét, fontosságát és szükségességét, hogy egy új "normalitás" jöjjön létre, amelyből senki sincs kizárva. Szent József munkája arra emlékeztet minket, hogy Isten maga teremtette az embert nem vetette meg a munkát.. A munka elvesztése, amely oly sok testvért érint, és amely az utóbbi időben a Covid-19 világjárvány miatt megnövekedett, felhívás kell, hogy legyen arra, hogy felülvizsgáljuk prioritásainkat" (Ibid.).
Levele utolsó részében a pápa megáll, hogy meggondolja, József tudta, hogyan kell apának lenni "az árnyékban" (idézi a lengyel Jan Dobraczyński La sombra del Padre című könyvét, 1977, spanyolul kiadta a Palabra, Madrid 2015).
Az "apa árnyékáról" gondolkodva, vagy arról, amiben az apa van, úgy gondolhatjuk, hogy posztmodern kultúránk az apaság elleni lázadás okozta sebeket tapasztalja, ami megmagyarázható, ha figyelembe vesszük az apaság számos olyan igényét, amely nem volt vagy nem tudott az lenni, aminek lennie kellene; de az apaság elleni lázadás önmagában elfogadhatatlan, mert az emberi mivoltunk alapvető része, és mindannyiunknak szüksége van rá. Ma valójában mindenütt szükségünk van arra, hogy az apák visszatérjenek az atyához.
A korunk társadalmaFerenc megjegyzi, hogy a gyerekek gyakran tűnnek apátlannak. Hozzáteszi, hogy az egyháznak atyákra is szüksége van, a szó szoros értelmében, jó atyákra, de tágabb értelemben is, spirituális szülők (vö. 1 Kor 4,15; Gal 4,19).
A pápa szuggesztív módon magyarázza: "Apának lenni azt jelenti, hogy bevezetjük a gyermeket az élet tapasztalatába, a valóságba. Nem megtartani, nem bebörtönözni, nem birtokolni, hanem képessé tenni arra, hogy válasszon, hogy szabad legyen, hogy kimozduljon" (n. 7). És úgy gondolja, hogy a "legcsaládiasabb" szó, amelyet a keresztény hagyomány József mellé helyez, ezt fejezi ki "..." (7. n.).a szabadság logikája"amivel minden szülőnek rendelkeznie kell ahhoz, hogy igazán szabadon szeretni.
Ferenc megjegyzi, hogy Szent József mindezt nem elsősorban "önfeláldozásnak" tekintené, ami bizonyos frusztrációt szülhetne, hanem egyszerűen önfeláldozásnak, a bizalom gyümölcsének. Ezért van az, hogy Szent József hallgatása nem panaszra ad okot, hanem a bizalom gesztusaira.
"Az egyház missziós szelleme nem más, mint a nekünk adott öröm továbbadásának lendülete", A Római Kúriához intézett beszéd, 2008. december 22.
Itt van egy további kifejtés a az áldozathozatal és a szeretetből fakadó nagylelkűség közötti kapcsolategy olyan perspektívában, amelyet keresztény humanizmusnak vagy keresztény Keresztény antropológia:
"A világnak szüksége van atyákra, elutasítja az urakat, vagyis: elutasítja azokat, akik mások birtoklását akarják felhasználni saját ürességük betöltésére; elutasítja azokat, akik összekeverik a tekintélyt a tekintélyelvűséggel, a szolgálatot a szolgalelkűséggel, a konfrontációt az elnyomással, a szeretetet a segítéssel, az erőt a pusztítással. Minden igazi hivatás az önfeláldozásból születik, amely az egyszerű áldozat érlelődése".
Ahhoz, hogy ezt az érvelést a lehető legjobban ki tudjuk használni, véleményünk szerint érdemes szem előtt tartani azt a meglehetősen negatív és elszegényítő jelentést, amelyet az "áldozat" szó ma az utcán kap. Például amikor azt mondjuk: "Ha kell, áldozatot hozunk azért, hogy elérjük ezt...". Vagy amikor azt mondjuk, hogy nem szeretünk valamit, vagy nem szeretjük azt a személyt, de "áldozatot hozva" el tudjuk viselni.
Ez a következő eredménynek tekinthető a kultúra keresztényietlenítéseMert keresztény szemszögből nézve az áldozatnak elsősorban nem ez a szomorú, negatív vagy defetista konnotációja van, hanem éppen ellenkezőleg: valami olyasmi, amiért érdemes, mert mögötte élet és öröm van. Azonban egyetlen anya vagy apa sem gondolja azt, aki megteszi, amit meg kell tennie, hogy azt "áldozatból" teszi, vagy hogy szívességet tesz, nagy erőfeszítéssel a részéről, mert "nincs más lehetőség".
Azzal, hogy elveszítjük a keresztény perspektívát (azaz a hitet, hogy Krisztus győzedelmeskedett a kereszten, és ezért a kereszt a nyugalom forrásaMa az "áldozat" szó szomorúan és elégtelenül hangzik. A pápa jól kifejezi ezt, amikor azt javasolja, hogy lépjünk túl az "áldozat pusztán emberi logikáján". Valójában az áldozat a keresztény szemlélet által neki tulajdonított teljes jelentés nélkül elnyomó és önpusztító.
Valójában, tekintettel a nagylelkűség, amit minden szülői tevékenység megkövetelA pápa hozzátesz valamit, ami megvilágítja az egyházi hivatások útitervét: "Ha egy hivatás, akár házas, akár cölibátusban, akár szűzies életben, nem éri el az önátadás érettségét, megállva csak az áldozat logikájánál, akkor ahelyett, hogy a szeretet szépségének és örömének jelévé válna, azt kockáztatja, hogy boldogtalanságot, szomorúságot és csalódást fejez ki".
És ez a keresztény szabadság valódi értelmével kapcsolatban látható, amely nemcsak az Ószövetség áldozati mentalitását, hanem a "voluntarista moralizmus" kísértését is legyőzi.
Több alkalommal, a Róma 12:1-ben található szakasz (a "lelki istentiszteletről") kapcsán. Hiba, ha valaki saját erejéből akar üdvözülni, megtisztulni vagy megváltani. Az evangélium üzenete azt javasolja, hogy tanuljuk meg napról napra megélni az oa saját életünk megerősítése a Krisztussal való egyesülésbenaz egyház keretein belül és a központban a Eucharisztia (vö. különösen a 2009. január 7-i általános audiencia).
Ez úgy tűnik számunkra, hogy megvilágítja Ferenc levelének mondanivalóját, olyan kifejezésekkel megfogalmazva, amelyeket bárki, nem csak keresztény ember elfogadhat, ugyanakkor a kereszténység teljessége felé vezető utat is kijelöli: a szülőnek nyitottnak kell lennie a gyermekek szabadságának új tereire. Ez természetesen feltételezi az apa és az anya azon törekvését, hogy gyermekeiket szabadságra és felelősségre neveljék.
Érdemes átírni ezt a bekezdést, amely majdnem a levél végén található: "Minden gyermek mindig hordoz magában egy rejtélyt, valami ismeretlent, amely csak a szabadságát tiszteletben tartó szülő segítségével tárulhat fel. Az apa, aki tudatában van annak, hogy nevelői tevékenységét befejezi, és hogy apaságát csak akkor éli meg teljes mértékben, amikor már "haszontalanná" vált, amikor látja, hogy a gyermek önállóvá vált, és egyedül járja az élet útjait, amikor József helyzetébe helyezi magát, aki mindig is tudta, hogy a Gyermek nem az övé, hanem egyszerűen rábízták".
Ramiro Pellitero Iglesias úr
A Navarrai Egyetem Teológiai Karának lelkipásztori teológia professzora.
Megjelent az "Egyház és új evangelizáció" című folyóiratban.
