A példa példát mutat. Hadd mondják ezt el Ygor dos Santosegy fiatal brazil pap, aki plébánosa és egy szeminarista hitének és jámborságának köszönhetően fedezte fel papi hivatását. Általuk inspirálva elhatározta, hogy Isten dicsőségére szolgálja a lelkeket. Ma Rio de Janeiro egyik nyomornegyedének plébánosa. Brazília.
Rio de Janeiro nagyvárosának egyik népes negyedében, amelynek érsekségében közel hétmillió ember él, akiknek valamivel több mint a fele katolikus, egy fiatal pap dolgozik, aki már két évtizede dolgozik. Ygor dos Santos. Még nincs harmincéves, de máris a Nuestra Señora de Fátima és a Realengo negyedben lévő San Juan de Dios plébánosa, ahol egy nagy lélekszámú nyájat pásztorol, akik egy olyan társadalomban élnek, ahol az egyház a szekularizáció és a protestáns csoportok előretörése miatt egyre kevesebb hívet talál.
Ygor dos Santos bevallja, hogy Nem volt a fejében, hogy pap legyen. Arra gondolt, hogy jogász lesz, vagy akár informatikus, mert tanulmányai alatt egy kis számítógép-karbantartó irodát indított. Valójában a családja Brazíliában egyáltalán nem volt vallásos. Olyannyira, hogy még csak meg sem keresztelték születésekor. "Ötéves koromban kezdtem el anyámmal együtt részt venni egy protestáns gyülekezetben. De nem maradtunk ott sokáig" - magyarázza a pap.
Nem sokkal később édesanyja megismerkedett a Dicsőséges Szűzanya és Szent Péter kápolnával. Itt - meséli - "kezdtem el a gyermekkatekézist és a keresztségre való felkészülést is. Minden alkalommal egyre nagyobb lelkesedéssel vettem részt ezeken a képzéseken.
A kis Ygor hamarosan csatlakozott a ministránsok csoportjához, és miután első szentáldozásához jutott, elkezdett részt venni a plébánia más lelkipásztori kezdeményezéseiben is, különösen egy Jézus Szentséges Szíve tiszteletének csoportja.
Ahogy egyre közelebb került Istenhez, édesanyja minden lépésnél támogatta őt. És emlékszik egy mondatra, amit az anyja mondott neki: "Fiam, bármi legyen is Isten akarata, ha az boldoggá tesz, én támogatni foglak és veled leszek". Ezek a szavak, vallja, "felmelegítették a szívemet és Megnyugodtam tőlük, amikor konkrétabb lépéseket kellett tennem a hitéletemben, mert én is egyke vagyok.
Minden egyes nappal egyre jobban belemélyedt Isten dolgaiba. Sőt, Ygor úgy véli, hogy a papságra való elhívása a katekézis alatt érkezett, egy szeminaristának köszönhetően, aki hétvégenként támogatta a plébániáját. "Megfigyeltem őt, ahogy lelkipásztori feladatait végezte, és nagyra értékeltem Isten iránti elkötelezettségét, jámborságát..... Ma már ő is pap, de soha nem beszéltem neki arról, hogy milyen nagy hatással volt a keresztény életemre" - mondja.
A példa húzódik, és ez történt vele is a plébániája papjával, mint mondja, gyönyörű volt látni, ahogy meglepő szenvedéllyel és hihetetlen buzgalommal szolgálta Istent.
Ahogy teltek az évek, a pappá szentelés gondolata valóságos lehetőséggé vált. "Beszéltem erről a plébánián élő barátaimmal és a plébánossal is. Vele együtt Képes voltam megérteni Isten jeleit az életemben, és a kételyeim is eloszlottak, teret engedve annak, hogy beteljesítsem Isten akaratát az életemben" - teszi hozzá.
Végül 2014-ben belépett a Rio de Janeiró-i szemináriumba, majd 2016-ban püspöke elküldte őt a Bidasoa Nemzetközi Egyházi FőiskolaYgor a CARF Alapítvány ösztöndíjának köszönhetően Pamplonában született, ahol a Navarrai Egyetem egyházi fakultásán teológiai érettségit tett. "A pamplonai élmény nagyszerű volt, kivéve a hideget" - viccelődik Ygor, felidézve brazil származását.
A navarrai tartózkodásában leginkább az a nagyszerű testvériség tűnt fel, amely annak ellenére létezett, hogy sokan érkeztek különböző országokból, különböző kultúrával és nyelvekkel. "Az egység és a közösség hihetetlen volt, ahogy a nagyszerű családi légkör is.Ez nagyon fontos volt, mert mindannyian távol voltunk az otthonunktól, családunktól és barátainktól" - mondja.
Bár úgy tűnhet, hogy Rio de Janeiróban és Pamplonában kevés közös van, a valóság az, hogy ez a pap biztosítja, hogy amit Bidasoában kapott, az nagyban segítette őt lelkipásztori munkájában ebben a nagy brazil városban, különösen az ima tapasztalata, amelyet a szeminárium kínál a szeminaristáknak.
Véleménye szerint "a plébániai életben fontos, hogy legyen egy menetrendünk és egy bizonyos rutinunk az imádságra, mivel gyakran számos lelkipásztori feladatban találjuk magunkat. És ezzel a rutinnal, Isten népe érzékeli, hogy papja az imádság embere, hogy a szentség lehetséges, és hogy életük hétköznapjaiban is szeressék Istent".
A ima valami alapvető fontosságú számára. Ezért ragaszkodik ehhez, amikor arról kérdezik, hogy mire van szüksége egy papnak ma ahhoz, hogy szembenézzen a kihívásokkal és veszélyekkel, amelyekkel szembe kell néznie. "Az Istenhez való közelség az imádságon keresztül alapvető. Imádság nélkül nem leszünk képesek előrehaladni, ez az, ami bennünket életben tart" - mondja nyomatékosan.
De egy másik fontos elemet is hozzáad: "Kell, hogy legyenek papi barátaink akivel megoszthatja a papi élet örömeit és nehézségeit is". Don Ygor dos Santos arra figyelmeztet, hogy "Nem gondolhatjuk, hogy szuperemberek vagyunk, és nem akarunk egyedül szembenézni mindennel. Nem fog sikerülni! Csak egy pap érti meg a másik papot" - mondja.
Végül Ygor atya külön megemlékezik a CARF Alapítvány jótevőiről. "Szeretnék köszönetet mondani nekik mindazért, amivel hozzájárultak az én papi képzés és mindazért a jóért, amit az életemben és rajtam keresztül Rio de Janeiro érsekségében, egy olyan nagyszerű országban, mint Brazília, tettél. Isten áldjon meg benneteket mindig a hivatások és a papi képzés iránti szeretetetekért" - zárja beszédét.
