Bár az emberek a gyászt az élet egyik leggyakoribb tapasztalataként élik meg, mindig felkészületlenek vagyunk rá, és folyamatosan tanulnunk kell, hogy alkalmazkodjunk az új körülményekhez. A gyász nem csak a halálról szól. A gyász egy érzelem vagy különböző érzelmek, amelyeket az emberek akkor élnek át, amikor valamilyen veszteséget tapasztalnak.
A veszteség fájdalmának nincsenek "szakértői"; mindig van egy sajátos dimenziója: a fájdalom megnyilvánulási módjában, okaiban és az általa kiváltott különböző reakciókban. Sokszor azon kapjuk magunkat, hogy olyan okokból és okok miatt szenvedünk mélyen, amelyekre soha nem számítottunk.
A Szentatya János Pál II.Az emberi szenvedés együttérzést ébreszt; tiszteletet is kelt, és a maga módján megrémít. Valóban, benne van egy sajátos misztérium nagysága [...] az ember a szenvedésében megfoghatatlan misztérium".
Ez az emberi tapasztalat arra késztet bennünket, hogy segítséget kérjünk másoktól, és cserébe felajánljuk a támogatásunkat. A tapasztalat, hogy a gyász leküzdésemegtanít minket arra, hogy jobban odafigyeljünk másokra, akik szenvednek. A fájdalom megtapasztalása teszi a különbséget egy érett ember között, aki képes megbirkózni az akadályokkal és a nehéz helyzetekkel, és egy olyan személy között, akit elragad és elnyeli saját maga.
A hit a legjobb menedék azok számára, akiknek át kell élniük a gyász folyamatát, bármilyen jellegű és bármilyen sajátosságú veszteséget kell elszenvedniük. A hit erőt, nyugalmat és higgadtságot ad ahhoz, hogy enyhítsük a gyász fájdalmát.
"Jézus feltámadása nemcsak a halálon túli élet bizonyosságát adja, hanem mindannyiunk számára megvilágítja a halál misztériumát is. Ha Jézussal egyesülve, hozzá hűségesen élünk, akkor képesek leszünk reménységgel és derűvel szembenézni még a halál elmúlásával is." (Ferenc pápa, általános audiencia, 2013. november 27.).
kérlelhetetlenül eljön. Ezért milyen üres hiúság, ha valaki erre az életre összpontosítja a létét! Nézd meg, hogy milyen sokan szenvednek. Egyesek, mert véget ér, fájdalmasnak találják, hogy elhagyják; mások, mert tart, unalmasnak találják... Mindenesetre nincs helye annak a téves értelemnek, hogy a földi életünk végeként igazoljuk a földi életünket.
Ezt a logikát magunk mögött kell hagynunk, és a másik logikában kell lehorgonyoznunk: az örök logikában. Teljes változásra van szükség: önmagunk kiüresítésére, az énközpontú motívumok kiüresítésére, amelyek elavultak, hogy újjászülethessünk Krisztusban, aki örökkévaló (...).Surco, 879)
Ne féljetek a haláltól. -Fogadjátok el, mostantól kezdve, nagylelkűen..., amikor Isten akarja..., ahogy Isten akarja..., ahol Isten akarja. -Ne kételkedjetek benne: akkor, akkor, ott és úgy fog eljönni, amikor, ahol és ahogyan nektek a legjobban megfelel..., Atyátok-Isten által küldve. -Üdvözöljük testvérhalálunk! (Camino, 739).
Természetfeletti látomás! Nyugalom! Béke! Nézz a dolgokra, emberekre és eseményekre... az örökkévalóság szemével!
Tehát minden fal, amely elzárja az utatokat - még ha emberileg nézve impozáns is -, amint valóban az Égre emeljétek a tekinteteket, milyen kis dolog az!Forge, 996).
Azzal, hogy a megtestesülést választjuk, Jézus Krisztus Minden emberileg lehetséges szenvedést meg akart tapasztalni, hogy megtanítson minket arra, hogy a szeretet bármilyen fájdalmat legyőzhet. A bánatot le lehet győzni, ha Jézus életére tekintünk, és az ő nyomdokaiba lépünk.
A fájdalom találkozási pont a remény öröme és az imádság szükségessége között. A keresztények a fájdalmat a jövőbeli öröm reményében fogadják el. Teljesen tisztában vannak korlátaikkal, és az imában Istentől kért segítségre támaszkodnak.
A szenvedés csak egy része az útnak, egy átmeneti hely; soha nem a végállomás. Így az ima fontos pillanattá válik, ahol a szenvedés megtalálja értelmét, és Isten kegyelmével örömre változik.
Az ima alapvető támasz a veszteség feldolgozásának és leküzdésének folyamatában. Az ima megtisztító hatása azért valósul meg, mert minden egyes alkalommal, amikor az ember imádkozik, megtapasztalja a Isten kegyelme és megoszthatják aggodalmaikat és problémáikat.
Vannak azonban olyan pillanatok ezen az úton, amikor a fájdalom megtapasztalása alakítja az ember életét. Már nem a fájdalom elfogadásáról vagy elutasításáról van szó, hanem arról, hogy megtanuljuk a szenvedést a saját létezésünk részeként és Isten mindannyiunkkal kapcsolatos tervének részeként látni.
Egy szerettünk elvesztése természetes és elkerülhetetlen. Ennek leküzdése azonban nem könnyű, és néha különböző okokból vannak olyanok, akik megrekednek ebben a gyászban. Ezért számos katolikus alapítvány nyújt támogatást és szervez csoportokat, hogy segítsen az embereknek a szeretteik halála után visszatérni az életbe és túljutni a veszteségen.
Ahhoz, hogy megbirkózzunk a gyász fájdalmával, tudatában kell lenni a fontosságának lelki kíséret ezekben a nehéz pillanatokban. Nincs általános recept, minden egyes eset sajátosságai minden egyes esetet egyedivé és különlegessé tesznek.
Azt mondják, hogy "a fájdalom a testből, a szenvedés pedig a lélekből ered", de segíteni kell a kísérőknek, hogy derűsek és "békében legyenek Istennel", mert így "ez a derű továbbadódik". Valami, ami a későbbiekben valamilyen módon megkönnyíti a gyászolást.
Amikor a gyász leküzdésének folyamatában lévő emberekről beszélnek, a papok egy szót emelnek ki: a reményt. A remény segíti őket abban, hogy spirituális értelemben újrapozícionálják magukat, hogy újra megtalálják a helyüket, a vallásgyakorlatban is, amelyet esetleg elhagytak. Meg kell értetni velük, hogy nem Isten küldte nekik a fájdalmat, amit átélnek, hanem hogy szereti őket.
Ezért Ferenc pápa arra buzdít, hogy "ne hagyjátok abba a beszélgetést a mi Urunkkal és az ő Anyjával, a Boldogságos Szűzanyával. Ő mindig segít nekünk".
Bibliográfia:
A katolikus egyház katekizmusa.
OpusDei.org
