Se ha fijado especialmente en la oración de Jesús el día de su keresztség a Jordán folyóban. Oda ment volna, ő, akinek nem volt bűne, amitől meg kellett volna mosakodnia, engedelmeskedve az Atya akaratának. És nem maradt a folyó túlsó partján, mintha azt mondaná: én vagyok a szent, ti pedig a bűnösök. A bűnbánók élére állt, "szolidaritást vállalva emberi állapotunkkal".
Ez mindig így van, a pápa megjegyzi: "Soha nem imádkozunk egyedül, mindig Jézussal imádkozunk.". Ezt a témát korábban Benedek pápa emeritus fejlesztette ki és mélyítette el. Szintén a megérteni Krisztust.
Así lo dice el Catecismo de la Iglesia Católica y lo recoge Francisco: “La oración filial, que el Padre esperaba de sus hijos va a ser vivida por fin por el propio Hijo único en su Humanidad, con los hombres y en favor de ellos” (n. 2599).
Lukács evangéliumában olvashatjuk, hogy amikor Jézus megkeresztelkedett, miközben imádkozott, mintegy megnyílt egy nyílás az égben, és az Atya hangja hallatszott: "...".Te vagy az én Fiam; ma szültelek téged."(Lk 3:22). És a pápa megjegyzi, hogy ez az egyszerű mondat hatalmas kincset rejt magában, mert bepillantást enged Jézus misztériumába és az Atya felé mindig forduló szívébe:
“En el torbellino de la vida y el mundo que llegará a condenarlo, incluso en las experiencias más duras y tristes que tendrá que soportar, incluso cuando experimenta que no tiene dónde recostar la cabeza (cfr. Mt 8, 20), también cuando el odio y la persecución se desatan a su alrededor, Jézus sohasem marad fedél nélkül: örökké az Atyában lakik."
Ferenc hozzáteszi, hogy Jézus személyes imája "pünkösdkor kegyelemből a Krisztusban megkereszteltek imájává válik". Ezért azt tanácsolja nekünk, hogy ha valaha is úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk imádkozni, méltatlanok vagyunk arra, hogy Isten meghallgasson minket, akkor kérni Jézust, hogy imádkozzon értünk, hogy mutassa meg újra sebeit az Atya Istennek, a mi nevünkben..
Ha megvan ez a bizalmunk, biztosít minket a pápa, akkor valahogyan meghalljuk a hozzánk intézett szavakat: "...ha megvan ez a bizalmunk, biztosít minket a pápa, valahogyan meghalljuk a hozzánk intézett szavakat: ".Te vagy Isten szeretettje, te vagy a fiú, te vagy a mennyei Atya öröme.".
Röviden, "Jézus a saját imáját adta nekünk, que es su diálogo de amor con el Padre. Nos lo dio como una semilla de la Trinidad, que quiere echar raíces en nuestro corazón. ¡Acojámoslo! Fogadjuk el ezt az ajándékot, az imádság ajándékát.. Mindig vele. És nem fogunk tévedni".
Ennyit Ferenc szerdai katekézisének szavaiból. Innen elmélyülhetünk abban, hogy imánk hogyan kapcsolódik az Úr imájához, és hogyan kapcsolódik ez a miséhez, amely mindig valamiféle "ünnepet" jelent. És hogy ez végső soron hogyan vezet bennünket az egyház küldetésében való részvételre. Joseph Ratzinger teológus útmutatása alapján lépésről lépésre haladjunk.
"Hálánkat mindenekelőtt Istennek adjuk, akiben élünk, mozgunk és létezünk" XVI. Benedek
Jézus imájának tartalma - a dicséret és a hálaadás, a kérés és a jóvátétel imája - isteni származásának és megváltó küldetésének bensőséges tudatából bontakozik ki.
Ezért állapította meg Ratzinger - a Ferenc által idézett katekizmus egy pontját szemlélve -, hogy Jézus imájának tartalma az Abba szóra összpontosít.Az a szó, amellyel a héber gyermekek apjukat nevezték (ez a mi "apukánknak" felel meg). Az Újszövetségben ez Jézus identitásának legvilágosabb jele, és egyben egész lényének legvilágosabb szintetikus kifejezése. Alapvetően ez a szó azt a lényegi hozzájárulást fejezi ki, hogy ő a Fiú. Ezért a Mi Atyánk az Abba kiterjesztése, amely átkerül hozzánk, híveihez (vö. La fiesta de la fe fe, Bilbao 1999, 34-35. o.).
Így van ez. A keresztény ima, a mi imánk élő alapja és központja Jézus imája. Ebben gyökerezik, ebből él, és meghosszabbítja azt anélkül, hogy felülmúlná, mivel Jézus imája, aki a mi "fejünk", megelőzi imánkat, fenntartja azt, és megadja neki az Ő imájának hatékonyságát. A mi imánk a fiak imája "a Fiúban". A mi imánk, Jézuséhoz hasonlóan és az övével egyesülve, mindig személyes és szolidáris ima.
Ezt a tevékenységet a Szentlélek, que nos une a todos en el Señor, en su cuerpo (místico) que es la Iglesia: "En la comunión en el Espíritu Santo la oración cristiana es oración en la Iglesia". "En la oración, el Espíritu Santo nos une a la Persona del Hijo Unico, en su humanidad glorificada. Por medio de ella y en ella, nuestra oración filial comulga en la Iglesia con la Madre de Jesús (cf Hch 1, 14)" (Catecismo de la Iglesia Católica, nn. 2672 y 2673).
Nos, akkor - folytatja Ratzinger - a Jézus imájával való egyesülésből, vagyis abból a tudatból, hogy Krisztus közösségében részt veszünk az isteni leszármazásban, meghosszabbítja Jézusnak ezt az imáját a mindennapi életben. És akkor - mondja - a világ egy bulivá válhat.
Az ünnep - mondja majd évekkel később XVI. Benedek - "olyan esemény, amelyben mindenki úgymond önmagán kívül, önmagán túl van, és így önmagával és másokkal együtt" (A Római Kúriához intézett beszéd, 2008. december 22.).
Pero –nos podríamos preguntar ahora nosotros– qué sentido tendría convertir el mundo en una “fiesta” en circunstancias como las actuales, en medio de una pandemia, de una complicada crisis económica, de injusticias y violencias, incluso en nombre de Dios, que dejan por todas partes rastros de dolor y de muerte?
További kérdések: Mit értünk mi, keresztények, amikor azt mondjuk, hogy mi "ünnepeljük" a misétÉs miért van köze a misének az ünnephez? És megtaláljuk a választ: természetesen nem az "ünnep" szó felszínes értelmében, amely általában a problémáktól eltávolodók kissé öntudatlan nyüzsgésével és szórakozásával társul; hanem egészen más okból: mert a misében - írja Ratzinger, Isten köré helyezzük magunkat, aki jelen van közöttünk.
Így kapunk derűs öröm, compatible con el claroscuro de la fe, con el dolor e incluso con la muerte, porque sabemos que tampoco la muerte tiene la última palabra. Esa última palabra solo es el amor, que no muere nunca.
Benedek pápa ebben a hosszú bekezdésben, amely megérdemli, hogy átírjuk, így magyarázta el, mi történik a keresztény liturgiában:
"Ő [Isten] jelen van. Ő belép közénk. Az ég felszakadt, és ez fényessé teszi a földet. Ez az, ami az életet örömtelivé és nyitottá teszi, és egyesít mindenkit egy olyan örömben, amely nem hasonlítható össze egy rockfesztivál extázisával. Friedrich Nietzsche egyszer azt mondta: "Az ég felszakad.A művészet nem a buli szervezésében rejlik, hanem abban, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik képesek örülni neki.'. A Szentírás szerint az öröm a Szentlélek gyümölcse (vö. Gal 5,22) (...) Az öröm az ünnep szerves része. A partit meg lehet szervezni; az örömöt nem. Ezt csak ajándékként lehet felajánlani; (...) A Szentlélek ad nekünk örömet. És ő az öröm. Az öröm az az ajándék, amelyben minden más ajándék összegződik. Ez a boldogság, az önmagunkkal való harmónia megnyilvánulása, amely csak akkor jöhet létre, ha harmóniában vagyunk Istennel és az ő teremtésével. Az örömnek természeténél fogva sugároznia kell, közvetítenie kell.
Az egyház missziós szelleme nem más, mint az a késztetés, hogy továbbadjuk a nekünk adott örömöt."(A Római Kúriához intézett beszéd, 2008. december 22.)
Tekintettel a EucharisztiaNem szabad elfelejteni, hogy a zsidó páska-vacsorának már eleve erős családi, szent és ünnepi jellege volt. Két fontos szempontot ötvözött. Áldozati aspektus, mivel az Istennek felajánlott és az oltáron feláldozott bárányt megették. És a közösség egyik aspektusa, az Istennel és másokkal való közösség, amely a kenyér és a bor megosztásában és ivásában nyilvánult meg, miután megáldották őket, az öröm és a béke, a hálaadás és a szövetség megújításának jeleként (vö. A hit ünnepe, 72-74. o.).
A mise mindennek a lényegét veszi fel és győzi le, mint egy szentségi "frissítés" (azaz olyan jelek által, amelyek egy valódi isteni cselekvést fejeznek ki, amelyben mi is részt veszünk). az Úr halála és feltámadása a mi üdvösségünkért.
Ebben imádkozunk mindenkiért, az élőkért, az egészségesekért, a betegekért és a halottakért is. És felajánljuk munkánkat, bánatunkat és örömeinket mindenki javára.
Hitünk biztosít bennünket arról, hogy Isten irányítja a történelmet, és mi az ő kezében vagyunk, nem kímélve bennünket attól, hogy erőfeszítéseket tegyünk azért, hogy jobbá tegyük, hogy megoldást találjunk a problémákra és a betegségekre, hogy jobbá tegyük a világot. És így a mise az élet keresztény értelmének központi kifejeződése.
A hitünk is ad nekünk egy a halál jelentése mint az Istennel és a szentekkel való örök életbe vezető határozott lépést. Természetesen gyászoljuk azokat, akiket a földön szem elől veszítünk. De nem gyászoljuk őket kétségbeesetten, mintha ez a veszteség helyrehozhatatlan vagy végleges lenne, mert tudjuk, hogy nem az. Hiszünk abban, hogy ha ők hűségesek voltak, akkor jobban járnak, mint mi. És reméljük, hogy egy napon újra együtt lehetünk velük, hogy megünnepeljük, immár határtalanul, a mi újraegyesülésünket.
Vegyük át Ratzinger sorait. Az ima a lét megerősítésének aktusa, amely Krisztus "Igen"-jével egyesülve a saját létezésünkre, a világ létezésére, a sajátunkéra. Ez egy olyan cselekedet, amely képessé tesz és megtisztít minket arra, hogy részt vegyünk Krisztus küldetésében.
Az Úrral - az ő lényével és küldetésével - való azonosulásban, ami az imádság, a keresztény megtalálja identitását, amely beágyazódik lényébe. TemplomIsten családja. És, hogy illusztrálja az ima e mélységes valóságát, Ratzinger megjegyzi:
"A középkor teológiája ebből a gondolatból kiindulva az imádság és a benne végbemenő létmegváltoztatás céljaként azt tűzte ki, hogy az ember "anima ecclesiastica"-vá, "anima ecclesiastica"-vá, "anima ecclesiastica"-vá alakuljon át. az Egyház személyes megtestesülése. Egyszerre identitás és megtisztulás, adás és vétel az Egyház mélyén. Ebben a mozdulatban az anya nyelve a miénkké válik, megtanulunk benne és általa beszélni, hogy az ő szavai a mi szavainkká váljanak: a szó adása, annak az ezeréves szeretetpárbeszédnek a szava azzal, aki egy testté akart válni vele, a beszéd ajándékává válik, amelyen keresztül valóban odaadom magam, és így ad vissza Isten mindenkinek, adottan és ingyen" (Ibid., 38-39).
Ezért - vonja le a következtetést Ratzinger -, ha megkérdezzük magunktól, hogyan tanulunk meg imádkozni, azt kell válaszolnunk: úgy tanulunk meg imádkozni, hogy "másokkal" és az anyával együtt imádkozunk.
Valóban mindig így van, és a magunk részéről levonhatjuk a következtetést. A keresztény ember imája, a Krisztussal mindig egyesült ima (még ha nem is vesszük észre) a következő egy ima az egyház "testében"még akkor is, ha valaki fizikailag egyedül van, és egyénileg imádkozik. Imádságuk mindig egyházi jellegű, bár néha ez nyilvános, hivatalos, sőt ünnepélyes módon nyilvánul meg és valósul meg.
A keresztény ima, amely mindig személyes különböző formák: a külső részvétel az imádságban az Egyház alatt a a szentségek ünneplése (sobre todo de la Misa)még az órák liturgikus imáját is. És egy egyszerűbb és mindenki számára elérhető módon a keresztény "magán" imája - szellemi vagy énekes - a tabernákulum előtt, a feszület előtt vagy egyszerűen csak a hétköznapi tevékenységek közepette, az utcán vagy a buszon, a munkahelyen vagy a családi, társadalmi és kulturális életben.
Továbbá népi jámborság a körmenetek és zarándoklatok az imádság egyik módja és kifejeződése lehet és kell, hogy legyen.
Az ima által jutunk el Isten és az Ő munkájának szemlélődéséhez és dicsőítéséhez, amelyet szeretnénk, ha velünk maradna, hogy a mi munkánk gyümölcsöző legyen.
Ahhoz, hogy az Eucharisztia életünk részévé váljon, szükség van az imádságra.
Az imádság - amelynek mindig része az imádás - megelőzi, kíséri és követi a szentmisét. A keresztény ima a kereszténység jele és eszköze hogyan "lép be" a mise az életbe, és hogyan változtatja az életet ünneppé, lakomává.
Ebből végre megérthetjük, hogy a mi imánk, amely mindig Krisztuséval egyesül, nem csak egy ima "az Egyházban", hanem felkészít és megerősít bennünket arra, hogy részt vegyenek az egyház küldetésében.
A keresztény élet, amely "imádságos életté" változik, és a szentmise által átalakul, lefordítva a mások anyagi és lelki szükségleteinek szolgálata. És ahogy Isten gyermekeiként élünk és növekedünk az Egyházban, az imádságnak és az Eucharisztiának köszönhetően részt veszünk annak épülésében és küldetésében. Ezek egyike sem puszta elmélet vagy képzelgés, ahogyan azt egyesek gondolhatják, hanem a Szentlélek működése által lehetővé tett valóság.
Ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa mondja: a Szentlélek "előkészíti az Egyházat az Urával való találkozásra; felidézi és kinyilvánítja Krisztust a gyülekezet hitének; átalakító erejével jelenvalóvá teszi és megvalósítja Krisztus misztériumát; végül átalakító erejével jelenvalóvá teszi és megvalósítja Krisztus misztériumát, a közösség Lelke egyesíti az egyházat Krisztus életével és küldetésével".
Ramiro Pellitero Iglesias úr
A pasztorális teológia professzora
Teológiai Kar
Navarrai Egyetem
Megjelent az "Egyház és új evangelizáció" című folyóiratban.
