Minden évben a Csütörtök után Pünkösdaz egyház egy különleges liturgikus ünnepet ünnepel: a Jézus Krisztus, az Örökkévaló Főpap ünnepe. Ez nem csak egy újabb liturgikus megemlékezés, hanem mély meghívás a keresztény misztérium szívének szemlélésére: Krisztus, aki felajánlja magát az Atyának a világ üdvösségéért.és amely az egyház papjait társítja ehhez az áldozathoz.
Ennek az ünnepnek a középpontjában Krisztus áll az ő papi dimenzióazaz mint közvetítő Isten és az emberiség között (vö. 1 Tim 2:5). Nem életének egy adott pillanatát ünnepli (mint például a karácsony vagy a húsvét), hanem az ő örök papi lényMelkizedek rendje szerint (vö. Zsid 5,6).
Jézus nem volt pap, mint a zsidó templomban. Ő a tökéletes pap mert a következő ajánlatot tette nem állatáldozatokat, hanem a saját testét és vérét. az Atya iránti engedelmességben és szeretetben. Ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja: "Krisztus az eljövendő javak főpapjaként jött... nem kecske- és borjúvérrel, hanem saját vérével ment be egyszer és mindenkorra a szentélybe, és szerzett örök megváltást" (Zsid 9,11-12).
Ezt az ünnepet néhány püspök - különösen Spanyolországban és Latin-Amerikában - a 20. században vezette be a liturgikus naptárba, és az Istentiszteleti Kongregáció 1987-ben hagyta jóvá. Azóta a világ számos egyházmegyéje elfogadta.
Az Egyház azt tanítja, hogy Krisztus pap, áldozat és oltár egyidejűleg. Ő nem csak az, aki felajánlja, hanem az is, aki az, aki megadja magátKrisztus, az örökkévaló pap, testének áldozatával egyszer s mindenkorra befejezte az emberi megváltás művét" (Előszó az ünnepi szentmiséhez).
Az utolsó vacsorán szakramentálisan megelőlegezte azt az áldozatot, amelyet a kereszten fog beteljesíteni. Azóta, minden szentmise ennek az egy áldozatnak a valóságos és szakramentális megvalósulása.. Nem megismétlődik, hanem jelenvalóvá válik a Szentlélek ereje által.
Ezért van az, hogy amikor a papok ünneplik az Eucharisztiát, "in persona Christi Capitis". (Krisztus, a Fő személyében), nem pedig mint egyszerű küldöttek vagy képviselők. Maga Krisztus az, aki rajtuk keresztül cselekszik.
Ez a fesztivál kiváltságos alkalom arra is, hogy imádkozás a papokért. Ők Krisztus paphoz lettek rendelve, hogy folytassák küldetését. Szent János Pál szavaival: "A szolgálati papság osztozik Krisztus egyetlen papságában, és feladata, hogy minden korban jelenvalóvá tegye a megváltás áldozatát" (Levél a papokhoz, Nagycsütörtök, 1986).
A papoknak ma nagyobb szükségük van a közelségünkre, szeretetünkre és imáinkra, mint valaha. Küldetésük gyönyörű, de egyben megterhelő is. Krisztus szeretetének eszközei, de nem mentesek a nehézségektől, a fáradtságtól és a kísértésektől.
Ez a fesztivál tehát egyúttal egy felhívás lelkészeink szeretetének és támogatásának megújítására. Ez is egy nap a felhívás új papi hivatásokért. Az egyháznak olyan emberekre van szüksége, akik Krisztus iránt érzett szeretetükben készek életüket az evangélium szolgálatára fordítani.
Krisztust mint Fő- és Örökkévaló Papot szemlélni annyit jelent, mint Szívét, önfeláldozását, az Atya iránti engedelmességét és az emberiség iránti könyörületét szemlélni. Azért lett pap, hogy járj közben értünk szüntelenülAhogy a Zsidókhoz írt levél mondja: "Ő képes megmenteni azokat, akik általa Istenhez járulnak, mert ő mindig él, hogy közbenjárjon értük" (Zsidók 7:25).
Egy olyan világban, amelyet az önellátás, a kapkodás és a felszínesség jellemez, a Krisztusra, a papra való tekintés felhívás arra, hogy éljünk... az önátadás, a közbenjárás és a csendes szolgálat lelkisége. Krisztus nem erőlteti magát: felajánlja magát. Nem követel: önmagát adja. Nem hivalkodik: a végletekig odaadja magát.
A világi hívők számára ez az ünnep arra is emlékeztet, hogy minden megkeresztelt részesül Krisztus papságában.. Szent Péter világosan mondja: "Ti választott nemzetség vagytok, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonául szolgáló nép" (1Pt 2,9).
Ez a a hívek közös papsága a mindennapi felajánlásban, az imádságban, a szeretetben, az élet tanúságtételében él. Minden keresztény arra hivatott, hogy életét Istennek tetsző lelki áldozatként ajánlja fel (vö. Róm 12,1).
Jézus Krisztus, az Örök Főpap ünnepe arra hív minket, hogy megújult hittel tekintsetek az oltárraés felismerni, hogy ott maga Krisztus munkálkodik. Emlékeztet minket arra, hogy az üdvösség nem a mi cselekedeteinkből származik, hanem Krisztus áldozatából.. És hogy ez az áldozat örökkévaló, mindig élő, mindig hatékony.
Ez egy mélyen eucharisztikus, mélyen papi és mélyen egyházi ünnep. Lehetőség arra, hogy hálát adjunk Krisztusnak önfeláldozásáért, hogy imádkozzunk azokért, akik arra hivatottak, hogy őt szentségi módon képviseljék, és hogy vele együtt felajánljuk magunkat az Atyának, a világ javára.
1. Mi a pap személyazonossága? Krisztusé. Minden keresztény nem lehet és nem is szabad többé alter Christus de ipse Christus, más Krisztusok, maga Krisztus! De a papban ez azonnal, szentségi módon adatik meg. (Az egyház szeretete, 38).
2. Nekünk papoknak meg kell tanulnunk alázattal nem divatosnak lenni, hogy valóban Isten szolgáinak szolgái legyünk (...), hogy a hétköznapi keresztények, a laikusok a társadalom minden területén jelenvalóvá tegyék Krisztust. (Beszélgetések, 59).
Az a pap, aki így éli meg a szentmisét - imádva, engesztelve, buzdítva, hálát adva, Krisztussal azonosulva -, és aki másokat is arra tanít, hogy az Oltáriszentséget tegyék a keresztény élet középpontjává és gyökerévé, az valóban megmutatja hivatásának páratlan nagyságát, azt a jellemet, amellyel megpecsételték, és amelyet nem veszít el az örökkévalóságig (Szeretet az Egyházban, 49). (Az egyház szeretete, 49).
4. Papi és lelkipásztori munkámat mindig is úgy fogtam fel, mint olyan feladatot, amelynek célja, hogy minden egyes embert szemtől szembe állítsak életének teljes követelményeivel, segítve őt abban, hogy felfedezze, mit kér tőle Isten konkrétan, anélkül, hogy korlátozná azt a szent függetlenséget és azt az áldott egyéni felelősséget, amely a keresztény lelkiismeret jellemzője. (Krisztus az, aki elmegy, 99).
5. A kegyesség értéke a Szent Liturgiában!
Egyáltalán nem lepett meg, amit néhány napja valaki mondott nekem egy nemrég elhunyt példás papról: milyen szent volt!
Sokat kezelted - kérdeztem.
Nem - felelte -, de egyszer láttam őt misézni. (Kovácsműhely, 645).
6. Nem akarom - mint tudom - elmulasztani, hogy ismét emlékeztesselek benneteket arra, hogy a Pap "egy másik Krisztus". -És hogy a Szentlélek azt mondta: "nolite tangere Christos meos". -nem akarom megérinteni az "én Krisztusaimat". (Camino, 67).
7. A papok hivatásos munkája - úgymond - isteni és nyilvános szolgálat, amely olyannyira igényesen ölel fel minden tevékenységet, hogy általában, ha egy papnak más, nem igazán papi munkára marad ideje, biztos lehet benne, hogy nem teljesíti szolgálatának kötelességét. (Isten barátai, 265).
8. Krisztus, aki széttárt karokkal, az Örökkévaló Pap gesztusával szállt fel a keresztre, ránk - akik semmi vagyunk - akar számítani, hogy "minden" embernek elhozzuk megváltásának gyümölcseit. (Forge, 4).
9. Sem jobbra, sem balra, sem középre. Papként igyekszem Krisztussal lenni, aki a kereszten mindkét karját kitárta, és nem csak az egyiket: szabadon veszem minden csoportból azt, ami meggyőz, és ami befogadó szívvel és karokkal fordulok az egész emberiség felé. (Beszélgetések, 44).
10. Ez a pap barát Istenre gondolva, az ő atyai kezébe kapaszkodva dolgozott, és segített másoknak elsajátítani ezeket az anyai gondolatokat. Ezért szokta azt mondani magának: ha meghalsz, minden rendben lesz, mert Ő továbbra is gondoskodik mindenről.(Surco, 884).
11. Engem az a pap barátunk győzött meg. Beszélt nekem az apostoli munkájáról, és biztosított arról, hogy nincsenek jelentéktelen foglalkozások. E rózsamező alatt - mondta - oly sok lélek csendes erőfeszítése rejtőzik, akik munkájuk és imádságuk, imájuk és munkájuk révén a Mennyből kegyelmi záporok áradatát kapták, amely mindent gyümölcsözővé tesz. (Surco, 530).
12. Éljetek a szentmisében!
-A szerelmes pap gondolatát segít átgondolni: "Lehetséges-e, Istenem, hogy részt vegyek a szentmisén, és ne legyek szent?
-És így folytatta: "Minden nap maradok, egy ősi célt teljesítve, az én Uram Oldalának Sore-jában!
-Fel a fejjel! (Forge, 934).
Kereszténynek lenni - és különös módon papnak lenni, nem feledve, hogy minden megkeresztelt részesül a királyi papságban - azt jelenti, hogy állandóan a keresztnél kell lenni. (Kovácsműhely, 882).
14. Ne szokjunk hozzá a csodákhoz, amelyek előttünk történnek: ehhez a csodálatos csodához, hogy az Úr minden nap leszáll a pap kezébe. Jézus azt akarja, hogy felébredjünk, hogy meggyőződjünk hatalmának nagyságáról, és hogy újból meghalljuk ígéretét: venite post me, et faciam vos fieri piscatores hominumHa követtek engem, emberhalászokká teszlek benneteket; hatékonyak lesztek, és lelkeket fogtok Istenhez vonzani. Bíznunk kell tehát az Úr e szavaiban: szálljunk be a csónakba, vegyük fel az evezőket, húzzuk fel a vitorlákat, és hajózzunk ki a világ azon tengerére, amelyet Krisztus ad nekünk örökségül. (Krisztus az, aki elmegy, 159).
Ha igaz, hogy vannak személyes nyomorúságaink, az is igaz, hogy az Úr számol a hibáinkkal. Nem kerüli el irgalmas tekintetét, hogy mi emberek korlátokkal, gyengeségekkel, tökéletlenségekkel rendelkező, bűnre hajlamos teremtmények vagyunk. De megparancsolja, hogy küzdjünk, ismerjük fel hiányosságainkat, de nem azért, hogy elkedvetlenedjünk, hanem hogy megbánjuk és tápláljuk a vágyat, hogy jobbak legyünk. (Krisztus az, aki elmegy, 159).
15. Pap, testvérem, beszélj mindig Istenről, mert ha az övé vagy, nem lesz egyhangúság a beszélgetéseidben. (Forge, 965).
16. A szív gyámsága. -Így imádkozott az a pap: "Jézusom, legyen az én szegény szívem lepecsételt kert; legyen az én szegény szívem paradicsom, ahol Te laksz; őrizze azt az őrangyal, lángoló karddal, amellyel megtisztít minden érzelmet, mielőtt belém kerülne; Jézusom, kereszted isteni pecsétjével pecsételd le szegény szívemet" (Jn 1,16). (Forge, 412).
17. Amikor szentáldozást adott, annak a papnak kedve támadt kiabálni: "Itt adom nektek a Boldogságot! (Forge, 267)
18. Hogy ne botránkoztassatok meg, hogy ne keltsétek a gyanú árnyékát sem annak, hogy Isten gyermekei lusták vagy haszontalanok, hogy ne legyetek okozói a széthúzásnak..., arra kell törekednetek, hogy viselkedésetekkel a felelős ember.... igazságos mértékét, jó természetét nyújtsátok. (Isten barátai, 70).
