D. Robinson Alejandro Jiménez a venezuelai Punto Fijo egyházmegye papja. Nagyon katolikus és nagy családba született.
"Hivatásom 13 éves koromban kezdődött, amikor éreztem az Úr hívását, hogy ministráljak az oltárnál, mint ministráns.
Az egyik olyan hívás, ahol a legintenzívebben éreztem, hogy az Úr hív engem, a húsvéti szent triduum ünneplése volt, ahol az Úr meghívott, hogy válaszoljak arra a nagy hívásra, hogy papja legyek az Ő népének szolgálatára.
19 évesen kezdtem a San Juan Pablo II. nagyszemináriumban, ahol filozófiát tanultam; majd a püspököm a Nuestra Señora del Socorro nagyszemináriumba küldött Valenciába, Carabobo államba, Venezuelába, hogy teológiát tanuljak.
Két év teológia után a püspököm úgy döntött, hogy egy év szünetet ad a papságra való felkészülésemben; ez a döntés nem volt könnyű számomra, és úgy döntött, hogy egy évre egy plébániára küld néhány vallásos paphoz, akiket az Ige missziós szolgáinak hívnak. Ez egy olyan lelkipásztori munka volt, amelyet engedelmességből végeztem. Ez egy tanulási tapasztalat volt, amely felkészített arra, hogy Isten népét, egy szerény egyházközséget szolgáljak az egyházmegye peremén.
Lelkipásztori misszióm befejezése után teológiai tanulmányaimat a venezuelai Bolívar államban lévő Jesús Buen Pastor főszemináriumban fejeztem be.
2015. február 21-én szentelt diakónussá Mons. Roberto, Coro érseke és a Punto Fijo Egyházmegye apostoli adminisztrátora. A hat hónap elteltével, 2015. augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének ünnepén, a Santa Ana de Coro székesegyház minor bazilikájában szentelt pappá Monsignore Roberto, Falcón állam teljes papságának társaságában. Az Úr kegyelmével teli pillanat volt, amikor az Úr papjává tett, az Újszövetség papjává; az élet egyik legörömtelibb pillanata az egyetemes Egyház szolgálatára.
Lelkipásztori munkámat a Szeplőtelen Fogantatás plébánián kezdtem plébánosként. A plébánossal együtt egy olyan falucska volt, ahol több mint 40 közösséget szolgáltunk. Ez egy nagyon nagy plébánia volt; a tapasztalat nagyon kellemes és hasznos volt, ahol 4 hónapot töltöttem, majd a lelkipásztori szükségletek miatt áthelyeztek a Santo Cristo de las Piedras nevű plébániára, kineveztek plébánosnak az egyházmegye egyik peremterületére, ahol a legszegényebbek szenvedő testvéreit kellett szolgálnom.
Az egyik élmény, ami a legjobban jellemzett engem ebben a plébániában, az a látvány volt, amikor a gyerekek az ételhulladékra vártak, hogy enni tudjanak. Ez a benyomás késztetett arra, hogy elkezdjem a plébániai karitász munkáját. Ez a valóság, amelytől az én venezuelai népem sajnos szenved, ahol az embereknek nincs elég ennivalójuk minden nap. Ezt a munkát végeztem, amelyben Krisztus papjaként a legszegényebbek iránti szeretetben erősítettem szolgálatomat, ahogyan Mesterünk tette és tanított minket nyilvános szolgálatában. Szolgálatban és irgalmas szeretetben felebarátom iránt.
Másrészt, négy és fél év plébániai munka után püspököm úgy döntött, hogy áthelyez az egyházmegyém városába, a betlehemi Miasszonyunk plébániára, mint plébániai adminisztrátor, ahol három hónapig maradtam.
A püspök megkért, hogy folytassam papi képzésemet, hogy egyházmegyénk laikusait formáljam, és Rómába küldött, ahol jelenleg a Szent Kereszt Pápai Egyetemen tanulok a dogmatikai teológia karán, hogy minden nap tanuljak hitünkről, hogy megvédjem azt, és mindenekelőtt, hogy még többet tanuljak a mestertől, hogy egyre inkább az ő tanítványa legyek, és sok lelket közelebb vigyek az Úrhoz".
