Ricardo Daniel Quevedo Contreras a venezuelai El Vigía - San Carlos de Zulia egyházmegye szeminaristája. Három katolikus családból származó testvér közül ő a legfiatalabb.
A Mérida-Venezuela államban található Liceo Bolivariano Dr. Alberto Adriani de El Vigíában, a Liceo Bolivariano Dr. Alberto Adriani de El Vigíában szereztem diplomát.
Miközben arra vártam, hogy beiratkozhassak az egyetemre, hogy jogot tanulhassak, a 2013-as Nagyhéten éreztem az Úr hívását.
Az egész pálmavasárnap kezdődött, ami egybeesett édesanyám születésnapjával. Az áldozás után, a hálaadás alatt sok olyan kérdésre találtam választ, amelyek gyermekkorom óta foglalkoztattak. A nagyhét minden napján elmentem az ünnepségekre, de ki kell emelnem a krizmaszentelést.
A mise kezdete előtt egy hölgy (akit soha többé nem láttam) odajött hozzám, hogy elmondja, hogy a szeminaristákat hívják, hogy készüljenek fel a mise kezdetére. Azt válaszoltam, hogy nem vagyok szeminarista, de a hölgy ragaszkodott hozzá.
Ami ezután történt, általában két mondatban összefoglalható. Jeremiás prófétaé: "Az Úr így szólt hozzám: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, kiválasztottalak, mielőtt kijöttél volna az anyaméhből, felszenteltelek, és prófétává neveltelek ki a nemzetek számára. Azt mondtam: "A te neved a prófétáknak, a te prófétáidnak: -Uram, íme, nem tudok beszélni, mert még gyermek vagyok. Az Úr így szólt hozzám: "Ne mondd, hogy gyermek vagy; bárhová küldelek, oda mész; bármit parancsolok neked, azt mondod. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak. -az Úr jóslata-(Jer 1,4-7) és Szent Ágoston hippói püspök: "..." (Jer 1,4-7) és Szent Ágoston hippói szentéletű püspök: "...".Későn szerettelek, szépség, oly régi és oly új, későn szerettelek! és te bennem voltál, én pedig kívül, és így kerestelek kívülről....".
Az első dolog, amit tettem, hogy megbeszéltem ezt a plébánosommal, Don Germánnal, aki nagyon örült nekem, és azt tanácsolta, hogy "egy ideig" legyek az Oltáriszentség szolgája, amíg részt veszek a hivatásos lelkigyakorlatokon.
Meglepetésemre alig két hónappal később tudtam meg, hogy augusztusban felvételi kurzus lesz a szemináriumba, és erről nem szóltam a családomnak, de amikor elmondtam nekik, nagy öröm volt mindenki számára, különösen apám számára, akinek volt egy szeminarista testvére (Romulo), aki leukémiában halt meg, amikor alig néhány hónapra volt a tanulmányai befejezésétől.
2013. szeptember 29-én léptem be a San Buenaventura Szemináriumba, a propaedeutikumba, amely nagyszerű közösségi élmény volt. Ebben a szemináriumban tanultam aztán 1. és 2. filozófiát. Érdekes, hogy éppen abban az évben, amikor elkezdtem a képzésemet, az egyházmegyém megüresedett, és D. Germán, a plébánosom vette át az egyházmegye vezetését alig több mint két évre. D. Germán, a plébánosom, alig több mint két évre vette át az egyházmegyei adminisztrációt.
2015 márciusában Ferenc Szentatya kinevezte korábbi rektoromat, Juan de Diost az El Vigía - San Carlos del Zulia egyházmegye püspökévé. Püspökké szentelésére 2015. július 4-én került sor plébániámon, az Örökkévaló Segítő Szűzanya székesegyházban. A szentmise végén közölte velem, hogy szeretné, ha egy évig vele dolgoznék a Kúrián, és segíteném őt a liturgiai bizottságban, ami nagy öröm volt számomra, ugyanakkor nagy elkötelezettséget is jelentett.
Amikor a "lelkipásztori év" véget ért, közölte velem azt a szándékát, hogy a filozófia 3. évfolyamát a Pilar Miasszonyunk Szemináriumában tanuljam, és így is lett. Néhány hónappal később közölte velem, hogy csak egy évet fog tanulni a szemináriumban, mivel úgy tervezte, hogy engem a madridi szemináriumba küld tanulni.
Ezzel a hírrel szembesülve elkezdtem elintézni az útlevelemmel kapcsolatos papírmunkát, ami Venezuelában egyre bonyolultabbá válik. A 2018 januárjáról beszélek. Júliusban közölte velem, hogy Madridban ez már nem lehetséges, és hogy "további intézkedésig" folytassam a szemináriumban.
Még mindig semmi az útlevéllel kapcsolatban, annak ellenére, hogy kétszer is elmentem a caracasi központi hivatalba, és nem kaptam választ (lehetett "kapcsolatokkal" vagy ügynökökkel, akik akár 2000 dollárt is felszámítottak, de egyik lehetőség sem állt rendelkezésemre). Novemberben Monsignor Juan de Dios elküldte nekem a dokumentumokat, amelyeket a Navarrai Egyetemre való felvételi kérelmemhez kellett elküldenem.
2019. május 17-én megérkezett a mappa az összes egyetemi dokumentummal, én pedig útlevél nélkül maradtam. A helyzetet Boldog Guadalupe Ortizra bíztam, és vártam néhány hetet. Elhagytam a szemináriumot, hogy Caracasban elintézzem a szükséges útlevél formalitásokat, de sehol sem láttam fényt.
Amikor minden elveszettnek tűnt, pénz és "kapcsolat" nélkül az azonosító ügynökség székhelyén, valaki odajött hozzám, és azt mondta, hogy kövessem őt. Bementünk egy szobába, ahol csak magas rangú kormánytisztviselők jártak, és hirtelen egy tisztviselő előtt álltam, aki azt mondta, két nap múlva megvan az útleveled, és így is lett. Ki kellett fizetnem a törvényes díjat, és 48 órán belül meglett az útlevelem.
Minden áldás volt. Be kell vallanom, hogy amióta elkezdtem a képzésemet (2013), az volt az álmom, hogy a Navarrai Egyetemre jöjjek, de messzinek láttam, mivel az egyházmegyémben nem szokás, hogy szeminaristákat külföldre küldjenek tanulni, sőt, én vagyok az első.
A búcsúzás otthonról kicsit nehéz volt, könnyekkel és sok vegyes érzéssel, de mégis megnyugvást találok XVI. Benedek pápa 2005. április 19-én mondott szavaiban: ".....Uram, miért kérdezed ezt tőlem, és mit kérsz tőlem? Nehéz teher az, amit a vállamra tettél, de ha kérsz, szavadra eresztem le a hálóimat, bízva abban, hogy vezetni fogsz, még minden gyengeségemmel együtt is.".
És, ahogy ő maga mondta az utolsó meghallgatásán: "Az egyház szeretete azt is jelenti, hogy van bátorságunk nehéz és fájdalmas döntéseket hozni, mindig az egyház javát és nem a saját érdekeinket szem előtt tartva." (2013. III. 27.).
Ezért mindig eszembe jutnak a plébános búcsúszavai a repülőtéren: "Ne felejtsd el Richárdot, ahonnan jöttél, hogy jól képzett legyél a jobb szolgálatra".
