Mon Carmelo Marcaida szeminarista a Fülöp-szigeteki Masbate egyházmegyéből. Katolikus családból származik, akik mindig részt vettek a misén, imádkozták a rózsafüzért és minden vasárnap szentmisét tartottak.
"Rögtön az általános iskolai évek után, 12 éves koromban beléptem a kisszemináriumba.
Az igazság az, hogy korábban fogalmam sem volt a szemináriumról. Nem tudtam, mi az a szeminárium, amíg nem hallottam a plébániámon a plébánostól egy bejelentést, miszerint vizsga lesz azok számára, akik be akarnak lépni a kisszemináriumba, és hogy az egyházmegye fiatal fiúkat keres, akik papok szeretnének lenni.
Elkezdtem kérdezgetni a szüleimet, hogy letehetem-e a vizsgát, hogy bejussak a szemináriumba. Ez igazi meglepetés volt a szüleim számára, mert soha nem gondolták volna, hogy bejutok a szemináriumba.
Úgy léptem be a szemináriumba, hogy nem volt papi hivatásom. Nem voltam túl világos, azt hiszem, csak kíváncsiságból akartam látni az életet a szemináriumban.
Míg társaim egyértelműek voltak: papok akartak lenni. Nem tudtam, mit tegyek.
Nehéz időszakot éltem át a szemináriumban. 12 éves voltam, nem tudtam, hogyan kell kimosni a ruháimat, kitakarítani a szobámat, vagy beágyazni. Örömmel tekintek vissza arra a négy évre a kisszemináriumban.
Sok mindent megtanultam, és ott fedeztem fel a papi hivatásomat. Felfedeztem, hogy Isten papnak hívott.
15 éves voltam, amikor éreztem az Úr hívását. Nagyon fiatal voltam. Nagyon megijedtem. Nem tudtam, hogyan válaszoljak erre a papi hívásra. Imámban így szóltam az Úrhoz: "Tégy mindent világossá számomra, Uram, tégy mindent világossá számomra. Nagyon fiatal vagyok, nem tudom, mit tegyek. De éreztem a hívásodat, segíts, hogy válaszoljak rá".
A kisebb szeminárium után úgy döntöttem, hogy folytatom.
A filozófiát tanuló éveim életem legjobb évei közé tartoztak. Kezdett erősödni a papi hivatásom. Kezdtem megérteni az Úr hívását.
Tökéletesen emlékszem arra a napra, amikor igent mondtam az Úrnak.
Egy nyáron a rektorom elküldött egy szigetre, nagyon távoli helyre, áram és minden nélkül. Nagyon nehéz volt számomra, mert nagyvárosból jöttem, és nem voltam hozzászokva, hogy áram nélkül éljek. A rektor azért küldött oda, hogy az emberekkel legyek, imádkozzak, kísérjem őket, katekézist tartsak, katekézisórákat tartsak a fiataloknak és az időseknek, és mindenekelőtt misézzek. Abban a faluban, ahol jártam, csak kéthavonta egyszer tartanak misét.
Azon a szigeten igent mondtam az Úrnak. Láttam, hogy az egyházmegyémben szükség van egy papra. Láttam az emberek szomjúságát a szentségek iránt. És ki vagyok én, hogy nemet mondjak Isten nagyszerű hívására, hogy eszköze legyek a szentségek eljuttatásában minden néphez.
Ezután az élmény után világossá vált számomra, hogy pap leszek. Nagyon boldogan tértem haza".
