A papság felé vezető úton a szeminaristák nemcsak a teológia tanulmányozásában vagy a lelki életben részesülnek. Felkészülnek egy kulcsfontosságú és mélyen emberi feladat gyakorlására is: az emberek kísérése, szolgálata és gondozása hitéletükben. Ezt hívják lelkipásztori szolgálatnak: ez egy olyan tapasztalat, amely nemcsak a képzésüket gazdagítja, hanem azt is lehetővé teszi számukra, hogy megtapasztalják, milyen lesz a jövőbeli papi szolgálatuk.
A CARF Alapítványnál több száz szeminaristát kísérünk el a világ minden tájáról, akik jótevőink segítségének köszönhetően integrált képzésben részesülnek. Ennek a képzésnek lényeges része éppen az, hogy elhagyjuk a tantermet és a szeminárium szertárát vagy kápolnáját, hogy ott találkozzunk az emberekkel, ahol vannak. De mit is jelent valójában ez a feladat, mi a funkciója a szemináriumban, csak egy újabb gyakorlat vagy valami lényeges dolog?
A szó a latin pásztorami azt jelenti, hogy a juhok pásztora. Az egyházban ez az evangéliumi kép Isten népének gondozására utal, ahogyan Jézus Krisztus, a Jó Pásztor tette. A lelkipásztori gondoskodás megélése tehát nem más, mint menjetek ki, hogy találkozzatok az emberekkel, vezessétek őket, hallgassátok meg őket, kísérjétek el őket, és kínáljátok fel nekik a hit táplálékát..
Egy szeminarista számára a képzésnek ez az aspektusa ugyanolyan fontos, mint a filozófia, a teológia vagy a liturgia tanulmányozása. Ezen keresztül a leendő pap megtanulja:
A mások szolgálata ezekben a nem akadémiai időszakokban (húsvét vagy nyár) nem része a tanulmányi gyakorlatnak, és nem is része a szakmai próbának. Ez egy valódi találkozás a másikkal. Ezért a szeminárium első éveitől kezdve a képzők különböző tevékenységeket kínálnak a szeminaristáknak a plébániákon, iskolákban, kórházakban, rezidenciákon, börtönökben vagy egyetemi környezetben. Ott, mindig tapasztalt papok kíséretében, a fiatalemberek megtanulják megélni azt, ami később a mindennapi feladataik lesznek.
Sok szeminarista, aki nemzetközi házakban, például a Bidasoa (Pamplona) vagy a Sedes Sapientiae (Róma) nemzetközi szemináriumban lakik, hétvégén és ünnepnapokon végzi a gyakorlatát. A Navarrai Egyetem egyházi fakultásainak vagy a Navarrai Egyetem egyházi karainak tanulmányi követelményei ellenére a Szent Kereszt Pápai EgyetemEzt az időt arra szánják, hogy oda menjenek és szolgáljanak, ahol szükség van rájuk: katekézist tartanak, betegeket látogatnak, fiataloknak szóló tevékenységeket szerveznek, vagy közreműködnek a vasárnapi liturgiában.
Egy szeminarista nem várja meg a felszentelést ahhoz, hogy megtanuljon lelkipásztor lenni. A képzés most kezdődik. Ezekben a valóságos tapasztalatokban fedezi fel a pap több dimenzióját: vigasztalás a szenvedőknek, türelem a kételkedőkkel, a rejtett szolgálat öröme, figyelmes meghallgatás azoknak, akik életük értelmét keresik.
Ez egyben a személyes és lelki érettség kulcsfontosságú pillanata is. A szolgálat "próbára teszi" a hivatásbeli motivációkat, megtisztítja a szeminarista szívét, és segít neki növekedni az alázatban és a nagylelkűségben. Mivel ő maga még nem tud szentségeket kiszolgáltatni, szerepének középpontjában a kísérés, a meghallgatás és a szolgálat áll.igénytelenség nélkül, a tanúságtétel egyszerűségéből.
Sok szeminarista, aki a CARF Alapítvány jótevőinek köszönhetően képzési ösztöndíjban részesül, megosztja tapasztalatait és tudását. megható tanúvallomások élettapasztalatának. Egy afrikai szeminarista nemrégiben elmesélte, hogy kórházi látogatásai során megtanulta, hogy "minden ágyban, minden arcban, minden sebben Krisztust látja". Egy másik, Amerikából érkezett pap elmondta, hogy a gyerekekkel való katekézis során felfedezte "a hit egyszerű szavakkal, de igazsággal teli, tiszta örömét".
Ezek az élmények mély nyomot hagynak. Nemcsak megerősítik a hivatást, hanem megnyitják a szívet a szeretetre. Olyan szeretetre, amely a jövőbeli papi szolgálat alapja lesz: közeli, elérhető, vidám és elkötelezett.
A képzés fokozatosan fejlődik. Az első években a tevékenységek egyszerűbbek, és mindig kísérettel zajlanak. Ahogy a szeminarista előrehalad a képzésben, egyre több felelősséget bíznak rá, és meghívják, hogy közvetlenebbül vegyen részt a közösség életében.
A képzés utolsó éveiben sok szeminárium él ezzel a szokással egy évig vagy a plébániai beilleszkedés egy intenzívebb szakaszában. Amikor a szeminaristát diakónussá szentelik, már szabadabban prédikálhat, keresztelhet, esküvőt celebrálhat és kísérheti a híveket. Ez a szakasz döntő fontosságú, hogy felkészüljön arra a teljes odaadásra, amelyet a pappá szentelés jelent.
Ez a szolgálati szerep része annak a mély és valóságos tanonckodásnak, amely a szeminaristákat arra készíti fel, hogy Krisztus szíve szerinti papokká váljanak. A CARF Alapítvány jótevőinek nagylelkűségének köszönhetően a világ minden tájáról érkező fiatal férfiak százai nemcsak első osztályú egyetemi képzésben részesülnek, hanem meg is élhetik ezeket a tapasztalatokat, amelyek hivatásukat konkrét és örömteli odaadássá változtatják.
Az, hogy elkísérjük őket ezen az úton, az egyetemes egyház számára a remény és a jövő befektetése. Mert ahol van egy szeminarista, aki mérték nélkül tanul és adja magát, ott lesz egy hívő közösség, amelynek egy napon jól formált, közeli és nagylelkű papja lesz.
