Pedro Santiago Méndez Cruz, az egyetem hallgatója Navarrai Egyetem és a Bidasoa Nemzetközi SzemináriumPéter az Istenbe vetett hitben talál erőt a megpróbáltatások leküzdéséhez és papi hivatásának megerősítéséhez. A nagyszülei szeretete által fémjelzett gyermekkorától kezdve a lelkigyakorlaton szerzett meghatározó lelki élményéig Pedro arra hív minket, hogy elgondolkodjunk a keresztény nevelés fontosságáról és azokról az erényekről, amelyeket a 21. század papjának ápolnia kell.
"Mexikó lakosságának 73 % és 78 % között van a katolikus vallás, de úgy érzem, hogy az országomat átható szekularizmus a keresztény nevelés hiányának köszönhető. A fiataloknak szükségük van arra, hogy megismerjék a hitünket, ami csodálatos" - mondja Pedro.
Szerinte a fiatalok képzés nélkül, a katolikus hit mélyreható ismerete nélkül engedik, hogy csapdába ejtsék őket a divatnak, amelyet a közösségi hálózatokon, amelyekre oly sokan kontroll nélkül rákattantak, elburjánzanak. "Néha elragadnak minket mások, és elkezdjük elveszíteni a gyökereinket, a keresztény értékeinket és hitünket, és ez történik a mexikói fiatalok körében. Szavakban katolikusok, de nem gyakorolják a hitüket".
Pedro egy Tabasco egyházmegyéből származó fiatalember, aki soha nem ismerte biológiai apját. Édesanyja 18 éves korában teherbe esett, és dolgoznia kellett, hogy felnevelhesse fiát. "Így az anyai nagyszüleimnél maradtam, ez a helyzet sok gyerekkel előfordul Mexikóban. Mindent nekik köszönhetek: tőlük kaptam a szeretetüket és az Istenbe vetett hitüket. Anyukának és apukának is hívom őket.
"Annak ellenére, hogy a családom nem tökéletes, és nem ismerem a biológiai apámat, hálát adok az Úrnak mindenért, amit adott nekem. Adott nekem egy örökbefogadó apát, aki a nagyapám" - mondja meghatódva és derűsen.
Az édesanyjának később született egy másik lánya, aki most 16 éves. "Ő volt az egyik legszebb ajándék, amit az Úr adott nekem, egy testvér".
A nagyszülei voltak azok, akik megtanították az első imákra, és hatéves korában elvitték a katekizmusórákra a plébániára, amikor is csatlakozott a ministránsok csoportjához. Így három fő területen érlelődött a hite: otthon, az iskolában és a plébánián.
Mint sok tinédzser, a középiskola alatt ő is átélt egy lázadó időszakot az életében. Tizenhárom-tizennégy éves volt, amikor számos nehézséggel szembesült az iskolában, és a családjában is problémák merültek fel.
"Egy nap beszéltem a plébánosommal. Soha nem fogom elfelejteni a szavait. Azt mondta nekem, hogy nem vesszük észre, amikor Isten az életünkben van, nem vesszük észre, hogy Ő mindig diszkréten kézen fog minket. De amikor eltávolodunk Tőle, akkor észrevesszük a hiányát, és az életünk megváltozik.
Ha Jézus nincs az életünkben, akkor az életünk semmi. Ha Jézus az életemben van, az életem sokat ér. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit akar Jézus az életemtől. Felismertem a hibámat, az Úrtól való elfordulásomat, és visszatértem hozzá" - mondja Péter.
Amikor befejezte a középiskolát, a Bachillerato első évében rájött, hogy az Úr kér tőle valamit, bár nem volt biztos benne, hogy a papi hivatása az lesz.
"A plébánosom akkor arra bátorított, hogy menjek el egy lelki lelkigyakorlatra, és elmentem. Azon a lelkigyakorlaton egy bizonyos pillanatban leírhatatlan élményben volt részem: úgy éreztem, hogy egyedül vagyok az Úr előtt az Eucharisztiában, szemtől szembe vele, csak ő és én. És Ő azt mondta nekem: "Vedd fel keresztedet és kövess engem". Ott tisztáztam minden kétségemet" - meséli.
16 évesen belépett egyházmegyéje kisszemináriumába. Nagyszülei nagyon örültek neki.
Számára a 21. századi papnak az integrális képzés mellett az imádság papjának kell lennie, aki nem hanyagolja el az Istennel való bensőséges együttlét pillanatait.
"Ez a legfontosabb, de az is, hogy közel legyünk a hívekhez, Isten népéhez. Fontos, hogy empatikusak legyünk az emberekkel, hogy meghallgassuk őket, hogy megértsük őket és tanuljunk tőlük. Ezt fedezem fel most a nyári lelkipásztori munkám során" - mondja a fiatal szeminarista.
Van egy erény, amelyet elengedhetetlennek tart a papi életben: "Az őszinteség létfontosságú. Ha egy pap nem őszinte, nem lesz jó pap. Olyan világban élünk, ahol nehezen hagyjuk magunkat kísérni. Nekünk papoknak is szükségünk van másokra, akik vezetnek és segítenek minket.
Ezért Péter számára az imádság, az empátia, a másoktól való tanulás és az, hogy hagyjuk magunkat oktatni azoktól, akik tudnak, azok a lényeges tulajdonságok, amelyeket egy 21. századi papnak el kell sajátítania.
A bidasói szemináriumban megélni a képzés élményét, olyasvalami, amit soha nem tudott volna elképzelni. "Nagyon izgatottá tesz, hogy megoszthatom a hitet és a csodálatos tapasztalatokat, amelyeket Spanyolországban élek, szeminarista testvéreimmel és a képzőkkel. A hit megosztása és a tudat, hogy Isten elhívott, örömmel tölt el. Ez a képzés és az élet egyedülálló élménye" - mondja Pedro.
Van azonban valami, ami szintén megrémíti, és ez a papi magány. "Ha a pap nem szilárd a hivatásában, és nincs meggyőződve arról, hogy mi is ő, a rutin elhomályosíthatja küldetésének valódi értelmét. A papokat nem szabad magára hagyni".
Ezért van szükség Péter számára arra, hogy megálljunk, hogy pihenésre és imádságra szánt pillanatokat szánjunk az Istennel való kapcsolatunk ápolására. Ezekkel a szavakkal zárja ezt a kis bizalmakkal teli találkozót, megköszönve minden jótevőnek a CARF Alapítvány akik segítették őt tanulmányaiban és képzésében.
Marta SantínVallási információkra szakosodott újságíró.
