Aquí puedes leer la primera entrega de este análisis.
A "Korán" kifejezés a qaraʼa sémi gyökből származik, a recitálás vagy recitált olvasás, tehát a zsoltározás értelmében. Már az ókorban a keresztények és a zsidók a Közel-Keleten az arámi hanggal egyenértékű qeryan-t használták a szent szövegek ünnepélyes recitálására. Ugyanennek a gyöknek a használata azonban még régebbi: ʼAnī qōl qōreʼ ba-midbar (héberül: a pusztában kiáltó hangja, mint Ézsaiás próféta könyvében, később görögül idézve az Újszövetségben) jelentése kiáltani, hívni, hirdetni, énekelni.
A Korán a muszlimok szent szövege. A legtöbb muszlim számára ez Isten teremtetlen szava. Száztizennégy fejezetre, úgynevezett sūra-ra, és a hozzájuk tartozó versekre, úgynevezett ayāt-ra oszlik. Bármely nem iszlám exegéta számára a szövegben számos olyan szövegrész azonos vagy párhuzamos más, régebbi iratokkal, elsősorban az Ó- és Újszövetséggel, valamint az iszlám előtti gyakorlatokkal, hagyományokkal és szokásokkal, mint például a koboldokba, ǧinnek, a zarándoklási rítusokba, az eltűnt népekről szóló legendákba és a Ka‛ba tiszteletébe vetett hit.
El problema de las fuentes coránicas es, por lo tanto, muy importante. Dichas fuentes no pueden sin duda alguna ser algo escrito, ya que Mahoma, considerado universalmente autor (por los académicos) o portador (por los creyentes musulmanes) de la revelación reportada en el Corán, era analfabeto y no podía, por supuesto, tener acceso personal a la lectura de libros sagrados cristianos y judíos.
Por consiguiente, es en forma oral que muchas nociones religiosas del cristianismo y el judaísmo llegaron a sus oídos, y esto en dos fases: los festivales populares que se celebraban periódicamente en La Meca, donde los prosélitos de sectas heréticas cristianas y judías a menudo se refugiaban para escapar de la persecuciones en el Imperio Bizantino (eso se puede deducir de muchas nociones cristianas heréticas y reminiscencias de los libros de haggadah y de libros apócrifos de los que abunda el Corán) y, como dijimos, los viajes comerciales que M. realizó más allá del desierto (también en este caso las nociones que tuvo que aprender son pocas, imprecisas e incompletas, como se desprende de las citas coránicas).
Láthattuk tehát, hogy Muḥammad azonnal meg volt győződve arról, hogy ő egy olyan kinyilatkoztatás alanya, amelyet már előtte más népek, a zsidók és a keresztények is megkaptak, és hogy az ugyanabból a forrásból, egy mennyei könyvből származik, amelyet ő umm al-kitābnak nevezett. Az ő esetében azonban a közlések szakaszosan történtek, ami miatt az ellenfelei kinevetették. Azt is láttuk, hogy Allah gyakran hihetetlenül megfelelő válaszokat adott az utóbbiaknak a követeléseire, nehézségeire és figyelmeztetéseire, mint például a következőket:
"A hitetlenek azt mondják: 'Miért nem egyszerre jelent meg nektek a Korán? De [tudd, ó Mohamed, hogy] fokozatosan nyilatkoztattuk ki neked, hogy így erősítsük meg a szívedet. És valahányszor érvet hoznak fel [az Üzenet ellen], feltárjuk előttetek az Igazságot, hogy világosabb és világosabb alapokkal cáfolhassátok meg őket.[1]".
Ennek a megszakításnak, valamint Mohamed azon szokásának, hogy gyakran változtatta a változatát, az eredménye a Korán töredékes jellege, valamint a logikai és időrendi sorrend hiánya: minden az azonnali használatra és fogyasztásra szolgál. Ez már a korai Korán-kommentárok számára is nyilvánvaló volt, nem sokkal az iszlám "próféta" halála után, különösen a későbbi versek által hatályon kívül helyezett versek kérdését illetően. Hogy megpróbálják a kérdést a lehető legjobban megoldani, a szūrákat mekkai és medinai szúrákba sorolták, aszerint, hogy melyik időszakban jelentek meg.
La caligrafía y ornamentación antigua del Corán India probablemente antes de 1669 DC.
Három szakaszra oszlik: az első, Mohamed közéletének első négy évének megfelelő, rövid, szenvedélyes és ünnepélyes szúra, rövid versekkel és erőteljes tanításokkal, amelyek célja, hogy felkészítsék a hallgatók elméjét az ítélet napjára (yawm al-dīn); egy második, amely a következő két évet öleli fel, amelyben az üldözések kezdetén a lelkesedés lehűl, és a korábbi próféták életéről szóló történetek hangzanak el, a haggadához (elbeszélő és homiletikus jellegű rabbinikus irodalom) nagyon hasonló formában; egy harmadik, a mekkai közélet hetedik évétől a tizedikig, amely szintén tele van prófétai legendákkal, valamint az isteni büntetések leírásával.
M. nagy változáson ment keresztül a hegira után. A szúra a zsidóknak és a keresztényeknek szól, és a számukra az első szakaszban fenntartott barátságos és dicsérő hangnem fokozatosan elveszik, és az iszlám "próféta" életének utolsó éveiben valóságos támadásban csúcsosodik ki. Ebből a korból származik például a 9. szúra, amelyben a 29. versben a következőket követeli: a megaláztatást:
"Harcoljatok azok ellen, akik nem hisznek Allahban és az Ítélet Napjában, nem tartják tiszteletben azt, amit Allah és az Ő Küldötte megtiltott, és nem követik az igaz vallást [az iszlámot] a Könyv Népe [zsidók és keresztények] közül, hacsak nem hajlandók engedelmességgel adót fizetni [amivel megengedik nekik, hogy az iszlám állam védelme alatt éljenek, miközben megtartják a vallásukat].""
Ez olyan törvényeket fog eredményezni, amelyek különböző korlátozásokat írnak elő a zsidó vagy keresztény vallást vallók számára, mint például a különleges öltözködés, a fegyverviselés és a lovaglás tilalma stb.
Aunque el Pentateuco, los Salmos y el Evangelio son admitidos explícitamente como revelados por el Corán, existen diferencias considerables entre el islam y el judaísmo, y aún más entre el islam y el cristianismo. Estas divergencias, como dijimos, reflejan los contactos entre Mahoma y las sectas heréticas cristianas, cuya existencia en esa época era algo bastante común tanto en el Imperio Bizantino como, sobre todo, justo fuera de sus fronteras.
Entre las divergencias más evidentes, están aquellas relacionadas con la figura de Cristo, por las cuales los libros apócrifos cristianos ejercen una particular influencia sobre el Corán. En el libro sagrado del Islam, por ejemplo: Jesús es el hijo de María y nació de un nacimiento virginal, y sin embargo, esta María es la hermana de Moisés; los milagros realizados por Jesús desde la infancia se narran con gran detalle, y se le atribuyen los nombres de Mesías, Espíritu de Alá y Palabra, colocándolo en un nivel de superioridad con respecto a los otros profetas, pero se especifica que Cristo no es más que un siervo de Alá, un hombre como los demás; se establece, entre otras cosas, que su muerte en la cruz nunca habría ocurrido: en lugar de Jesús, solo un simulacro habría sido crucificado[2].
Egy másik jelentős különbség, amely az iszlám számára valami abszolút földi dolog (egy másik ok, amiért az iszlámról mint természeti vallásról beszélünk), a sivatag egyszerű és durva lakóinak lenyűgözésére készült: zöld kertek, varázslatos patakok, bor, amely nem részegít, mindig érintetlen szüzek. Nincs ott semmi, ami kifejezné a boldogságos látomás fogalmát és a hívők részvételét Isten életében: Allah elérhetetlen az emberi látás számára (6/103).
Végül, más különbségek mellett, ott van az emberi cselekedetek Allah általi eleve elrendelése (ebben az iszlám nagyon hasonlít a kálvinizmushoz). A Koránban vannak olyan passzusok, amelyek többé-kevésbé a szabad akaratot támogatják, illetve teljesen ellenzik, de ez utóbbiakat fogadta el - ügyes korrekciókkal - a szunnita ortodoxia, és ez adja az iszlám predeterminista bélyegét (a maktub, minden ember sorsa mereven meg van írva és Isten által előre meg van határozva).
A Korán tényleges összeállítása Mohamed halála után történt, ekkor kezdődött meg a követőire bízott kinyilatkoztatás összes töredékének összeállítása. A sūrákat hosszuk szerint rendezték el (a leghosszabbtól a legrövidebbig, bár számos kivételtől eltekintve, ami szintén a logikus vagy kronologikus sorrend lehetetlenségéből adódik). Ugyanerre az időszakra tehető a különböző pártok és áramlatok közötti heves harcok és belső megosztottság kezdete, olyan harcoké, amelyek mind vérbe fojtottak, és amelyekben mindegyik fél à la carte verseket és Korán-idézeteket gyártott saját követelései alátámasztására.
Ez egy arab szó, amely 'kitaposott utat' jelent, akárcsak a héber halakhah, és az írott törvényt jelöli. Szemantikai szempontból mindkét kifejezés, az arab és a héber is, megfeleltethető a mi 'törvényünknek' ('egyenes' út, követendő út). A Šarī‛a, az iszlám jog vagy törvény (az "ortodox" szunnita nézet szerint) négy fő forráson alapul:
Mivel a Koránt már tárgyaltuk, nézzük meg közvetlenül a másik három forrást, kezdve a szunnával (szokás, hagyomány, az ősök magatartásvonala), amely szó már Mohamed előtt is jelzi azokat a hagyományos szokásokat, amelyek az arabok életét irányították. Az iszlám kontextusban ugyanez a kifejezés Mohamed minden mondását, tettét és magatartását meghatározza kortársai tanúsága szerint. És itt jön a képbe a ḥadiṯ, azaz a Mohamed szunnájáról szóló elbeszélés vagy beszámoló, amely egy bizonyos séma szerint készült, és amely az isnād (az anekdotát közlő személyek alátámasztása és felsorolása növekvő sorrendben, egészen az epizód közvetlen tanújáig) és a matn (a szöveg, az elbeszélés szövege) alapján készült. Ez a forrás rendkívül szükséges volt, amikor M. halálakor az iszlám még csak vázlata volt annak, ami később lett. Az ilyen hatalmas területek meghódítása és az új kultúrákkal való szembesülés után olyan problémákra és nehézségekre is megoldást kellett találni, amelyekkel "Isten hírnöke" közvetlenül még soha nem szembesült.
Y fue precisamente a Mahoma a quien se recurrió para que él mismo pudiera especificar, aunque ya había fallecido, una serie de puntos que solo se intuyen en el Corán o que nunca se abordaron, en relación con varias disciplinas. Así, se creó un conjunto de tradiciones verdaderas, presuntas o falsas en un momento en que cada una de las facciones que luchaban dentro del islam afirmaba tener a Mahoma de su lado y le atribuía esta o aquella afirmación, construyendo aparatos enteros de testimonios totalmente desconfiados.
El método que se adoptó para detener este flujo desbordante fue extremadamente arbitrario. De hecho, no se utilizó el análisis textual y ni la evidencia interna de los textos (lo mismo se puede decir con respecto a la exégesis coránica que es casi inexistente), que es el criterio por excelencia, en el cristianismo, para determinar y verificar la autenticidad de un texto. Por lo contrario, se confió exclusivamente en la reputación de los garantes: si, por lo tanto, la cadena de testigos era satisfactoria, cualquier cosa podía ser aceptada como verdadera. Hay que señalar, con relación a ello, las tradiciones definidas como más antiguas y cercanas a Mahoma son las menos confiables y que más han sido construidas artificialmente (algo que también es posible averiguar por la excesiva afectación del idioma).
Az iszlám jog harmadik forrása, vagy Šarī‛a, a qiyās, vagyis az analógia általi levezetés, amelynek révén a meghatározott és megoldott kérdések vizsgálatából más, előre nem látott kérdésekre is megoldást találtak. A használt kritérium ebben az esetben a ra'y, azaz nézőpont, intellektuális nézet, ítélet vagy személyes vélemény. A szóban forgó forrás az iszlám hajnalától kezdve szükségessé vált, mivel, mint láttuk, a Korán és a ḥadīṯ ellentmondásossága jelentős zavart okozott, és az első két forrás esetében az abrogátor és az abrogált hagyományának életbe lépéséhez vezetett.
Ha azonban a qiyās nem volt elegendő az összes megoldatlan kérdés megoldásához, egy negyedik forrást, a vox populi-t vagy iǧmā‛ (népi konszenzust) is beiktattak, hogy szilárd alapot biztosítson az egész jogi és doktrinális apparátus számára. Ez a forrás több mint indokoltnak tűnt mind a Korán-idézetek, mind néhány hadīṯ miatt, amelyek közül az egyikben Mohamed azt állította, hogy közössége soha nem fog tévedni. Az iǧmā‛ állhat a jogtudósok által elért doktrinális konszenzusból; a végrehajtás konszenzusából, ha a közös gyakorlatban kialakult szokásokról van szó; a jogtudósok hallgatólagos, még ha nem is egyhangú beleegyezéséből, olyan közjogi aktusok esetében, amelyek nem járnak senki elítélésével.
El trabajo constructivo para deducir el derecho de las cuatro fuentes indicadas (Corán, sunna, qiyās e iǧmā‛) se llama iǧtihād (da ǧ-h-d, la misma raíz que el término ǧihād), o “esfuerzo intelectual”. El esfuerzo en cuestión, una verdadera elaboración del derecho positivo islámico, basado sin embargo en una palabra “revelada”, duró hasta alrededor del siglo X, cuando se formaron las escuelas jurídicas (maḍhab), después de lo cual “las puertas iǧtihād” se consideran oficialmente cerradas. Desde entonces, tan solo se puede aceptar lo que ya se ha resuelto, sin introducir más innovaciones (bid‛a).
Los más rígidos en este sentido son los wahabitas (fundados por Muḥammad ibn ‛Abd-el-Waḥḥab: la doctrina wahabita es la oficial del reino de los Sa‛ūd, monarcas absolutos de Arabia Saudita) y los salafistas (fundadores y principales exponentes: Ǧamal al-Dīn al-Afġāni e Muḥammad ‛Abduh, siglo XIX; los Hermanos musulmanes son parte de esta corriente). Según la visión de ambos movimientos, dentro de la doctrina islámica se introdujeron innovaciones excesivas; por lo tanto, es necesario volver a los orígenes, a la edad de oro, la de los padres (salaf), en particular la de la vida de Mahoma en Medina y de sus primeros sucesores, o califas.
Mielőtt továbbmennénk, mondhatunk néhány szót a ǧihād fogalmáról. A muszlim jog szerint a világ két kategóriára oszlik: dār al-islām (az iszlám háza) és dār al-ḥarb (a háború háza): az utóbbi ellen a muszlimok állandó háborút folytatnak, amíg az egész világ nem kerül az iszlám alá. Az ǧihād olyan fontos az iszlám jogban, hogy szinte az iszlám hatodik pillérének tekintik. Ebben az értelemben kétféle kötelezettség van a harcra: egy kollektív (farḍ al-kifāya), amikor elegendő számú csapat áll rendelkezésre; egy egyéni (farḍ al-‛ayn), veszély esetén és a muszlim közösség védelmében.
Kétféle ǧihād létezik, egy kicsi és egy nagy. Az első az iszlám terjesztéséért való küzdelem kötelessége; a második a napi és állandó egyéni erőfeszítés Isten útján, a gyakorlatban a megtérés útja. Az ǧihād révén számos keresztény földterület került - legtöbbször kapituláció útján - az iszlám kezébe, és ebben az esetben "a szövetség népének" vagy ahl al-ḏimma népének tekintett lakosai, vagy egyszerűen csak ḏimmī, az állam védett alattvalóivá váltak, másodrendű állampolgárokká, akiknek meg kell fizetniük az ǧizya nevű kapitulációs adót és a birtokolt földek után fizetendő adót, az ḫarāǧ-t.
Gerardo Ferrara
Történelem és politológia szakon végzett, szakterülete a Közel-Kelet.
Felelős a római Szent Kereszt Egyetem diákjaiért.
