Rolvin Romero 41 éves, a Fülöp-szigeteki Virac egyházmegye papja. A Bidasoa Nemzetközi Egyházi Főiskolán végezte tanulmányait, és 2006-ban szentelték pappá. Püspöke megbízásából visszatért a Navarrai Egyetemre, hogy kánonjogi licenciátust szerezzen.
Elmondása szerint apja nem fogadta túl jól a hivatását, bár édesanyja segítségével képes volt utat mutatni neki. "Az Úr rabul ejtett a papi élet vonzerejével. Tizenkét éves voltam, amikor a szemináriumba kerültem. Ott megtaláltam a boldogságot: ott voltam, ahol lennem kellett, és azt csináltam, amit kellett. Volt alkalmam visszautasítani, de nem tettem".
Bár elismeri, hogy nehéz volt visszatérni a tanuláshoz, a "szeretni azt, amit csinálsz" sokat segített neki abban, hogy újra felvegye a ritmust. Azt mondja, hogy visszatérni erre a földre olyan volt, mintha második otthonába térne vissza: "A város sokat változott, de legbelül még mindig az én régi Pamplonám".
A Fülöp-szigeteken papként eltöltött 14 évét a falvak egyházközséggé szervezésével töltötte. "Azokra az évekre úgy tekintek, mint életem legszebb pillanataira. A nulláról kellett kezdenem, semmi mással, csak azzal a vágyammal, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Többnyire szegény halászok és földművesek között voltam, sokat tanultam az emberek egyszerű és erős hitéből. Emlékszem az ottlétem első heteire: a földön aludtam és vizet gyűjtöttem otthonra. Reggel mindig úgy ébredtem, hogy a halászok friss halat hagytak az ajtóban. Azt mondják, hogy a legnagyobb hal mindig a papnak jár. És ez igaz, a szegények nagyon sokat evangelizáltak engem! Tanultam a nagy hitükből, az egyszerűségükből, az örömükből és mindenekelőtt a nagylelkűségükből.
"Mi, filippínók sok mindent örököltünk a spanyolok népi vallásosságától. Navarra egy missziós ország. Sokat tanulok, és most már sok mindent megértek, ha elmegyek a falvakba: a szokásaikat, a védőszentek ünnepeit, a körmeneteket..." - magyarázza.
A lelkipásztori munkájáról kérdezve azt mondja, hogy nagyon boldog: "Számomra ez nem valami furcsa dolog. Mi papok nem magunknak vagyunk felszentelve, hanem azért, hogy segítsünk az embereken és velük legyünk. Vannak olyan falvak, ahol csak 5-6 ember jár a misére, és azt gondolhatjuk, hogy nem csinálunk semmit. Nekünk azonban örömmel kell vetnünk, ahogyan mi is az őseink által elvetett magnak a gyümölcse vagyunk. Így növekedtünk".
Nagyon hálás a jótevőktől kapott segítségért, hogy folytatni tudta tanulmányait, amelyek nélkül ez nem lett volna lehetséges: "Sokan vannak, akik segítenek nekünk, és bár nem látják, de sok jót tesznek az egyházért. A tőlük kapott támogatás Isten meglepetéseihez tartozik, és az örömök, amelyeket átélünk, szintén az övék. Köszönjük folyamatos imáitokat és nagylelkűségeteket. Szűz Mária Anyánknak ajánlom Önöket, és tartsanak jelen minden szentmisén.
