Rosemberg Augusto Franco Barrera a guatemalai Santa Rosa de Lima egyházmegye szeminaristája.
"Már 5 éve, hogy beléptem a szemináriumba hazámban, nagyon jól emlékszem, hogy mielőtt beléptem, sok kétségen mentem keresztül. Egy iskolában dolgoztam általános iskolai tanárként, de soha nem hagytam abba a misére járást és az ifjúsági csoportba járást. Egy nap, amikor a Szentségimádást látogattam, odakint találkoztam a régi angoltanárommal, aki nagyon meglepődött, hogy templomba megyek, szegény, talán annyira rosszul viselkedtem, hogy furcsának találta, hogy Jézust látogatom.
Ez a tanár azt kérdezte tőlem: "Mit mondasz Jézusnak az imában?" Nagyon zavartan mondtam neki: "Semmit, nem tudom, mit mondjak neki, csak látom őt", mire ő azt mondta nekem: "Mondd meg neki, Jézus, segíts, hogy még jobban beléd szeressek". Attól a naptól kezdve az imám mindig így kezdődik és így végződik. Ez segített abban, hogy tisztábban halljam Isten hívását.
Telt-múlt az idő, és a Facebookon keresztül írtam a plébánosomnak arról, amit kezdtem érezni, de nem láttam tisztán, és így született meg a hivatásom kísérete, már gyerekkorom óta tisztán éreztem ezt a hívást, még a szentmise celebrálásában is játszottam, de azt hittem, hogy ez egy gyermeki illúzió, de az Úr mindent előkészített számomra.
2015-ben léptem be a Nagyboldogasszony Nemzeti Szemináriumba, ahol megkezdtem a képzésemet. El kell mondanom, hogy nagyon hálás vagyok édesanyámnak, mert ő volt az, aki már egészen fiatalon közelebb hozott Istenhez. Benne láttam és látom mindig azt a nagy szeretetet, amit Isten ad, mert mindig átadta magát Neki. Emlékszem az első kegyelemre, amit Isten adott nekem, amikor a szemináriumban voltam, hogy édesapám szeretni tudta a katolikus hitet és a Legszentebb Máriát.
2018-ban fejeztem be filozófiai tanulmányaimat, és ebben az évben hívott meg a püspököm, hogy a Navarrai Egyetemen végezzem tanulmányaimat és a CIE Bidasoa képzését. Nem tagadom, hogy az elején nagyon megijedtem a családom és a hazám elhagyásának gondolatától, ami miatt azt gondoltam, hogy jobb lenne nemet mondani, de ebben a meghívásban Isten hívását láttam, hogy jobban bízzak az ő terveiben és kevésbé az enyémekben, ezért igent mondtam a püspökömnek.
Ahogy az evangélium mondja: "akinek sokat adnak, annak sokat kell", és ezzel a meggyőződéssel jöttem, de mindenekelőtt a szívemben mindig is ott volt ez a nagy vágyakozás a szentség után. Természetesen nem vagyok szent, még hosszú út áll előttem, de itthon, Bidasoában mindig emlékeztetnek arra, hogy a hétköznapokból is lehet szentté válni. Az, hogy itt vagyok, nagyon szeretetté tesz. Látom az egyház gazdagságát, amelyet testvéreim arca képvisel, látom az egyház egyetemességét, és a jótevők támogatásában Isten szent népének szeretetét és jótékonyságát, ez arra ösztönöz, hogy továbbra is nagylelkűbben válaszoljak az Úrnak".
