A világjárvány miatt egy évvel elhalasztott világimanapot két különböző időpontban tartják meg: először Krisztus Király ünnepén, idén november 20-án, a világ minden táján a részegyházakban, majd nemzetközi szinten Lisszabonban 2023. augusztus 1. és 6. között. Mindkét ünnepségnek ugyanaz a témája:
Ezt a bibliai idézetet választotta Ferenc pápa a 2023-as ifjúsági világnap mottójául. Jövőre rendezik meg először Lisszabonban. Ez a téma zárja le a fiatalokat a 2019-es panamai világnap és a 2023-as lisszaboni világnap közötti úton kísérő három üzenet ciklusát, mindegyiknek a középpontjában a levantarse ige áll.
A választott idézet Lukács evangéliumából származik, nyitja Mária látogatásának beszámolóját unokatestvéréhez, Erzsébethez. A Az idei üzenetben a Szentatya arra hívja a fiatalokat, hogy közösen elmélkedjenek arról a bibliai jelenetről, amelyben a fiatal Szűz Mária az igehirdetést követően felemelkedik és elindul unokatestvéréhez, Erzsébethez, Krisztust hordozva magában.
A názáreti Szűz Mária a keresztény út nagy alakja. Az ő példája arra tanít bennünket, hogy igent mondjunk Istennek. Ez volt a főszereplője a legutóbbi panamai világimanapnak, és ez lesz a főszereplője Lisszabonban is. A késedelem nélküli indulás összefoglalja a Ferenc pápa által bátorított hozzáállást. a 2023-as lisszaboni világtalálkozóra vonatkozó utasításaiban: "Legyen a fiatalok evangelizációja aktív és missziós, és ismerjék fel és tegyenek tanúságot az élő Krisztus jelenlétéről".
A pápa különösen a fiatalokat szólítja meg, hogy bátor misszionáriusokká váljanak, és azt írja az apostoli buzdításban. Christus Vivit: "Hová küld minket Jézus? Nincsenek határok, nincsenek korlátok: mindenkihez küld minket. Az evangélium nem egyeseknek, hanem mindenkinek szól" (CV 177).
"Mária felkelt és elindult, mert biztos volt benne, hogy Isten tervei a lehető legjobbak az életére nézve. Mária Isten temploma lett, az úton lévő Egyház képe, az Egyházé, amely kimegy és szolgálatba áll, az Egyházé, amely az örömhírt hordozza.
A történetek a feltámadás gyakran két igét használnak: felébredni és felkelni. Velük együtt az Úr arra buzdít bennünket, hogy lépjünk ki a fényre, hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket, hogy átlépjük minden zárt ajtónk küszöbét. Ez egy jelentős kép az egyház számára.
Az Úr Anyja példakép a mozgásban lévő fiatalok számáraNem állt mozdulatlanul a tükör előtt, saját képmását szemlélve, vagy a hálókba "fogva". Teljesen kifelé orientálódott. Ő a húsvéti asszony, aki állandóan a kivonulás állapotában van, a nagy Másik felé, aki Isten, és a többiek, a testvérek és nővérek felé, különösen a leginkább rászorulók felé, mint ahogyan unokatestvére, Erzsébet is tette".
"Remélem, és szilárdan hiszem, hogy az élmény, amelyet sokan közületek jövő év augusztusában Lisszabonban megtapasztalnak, új kezdetet jelent majd számotokra, fiatalok, és - veletek együtt - az egész emberiség számára", Ferenc pápa.
A pápa pedig azt mondja nekünk: "Természetesen nem lehet megoldani a világ minden problémáját. De talán kezdhetnéd a hozzád legközelebb állókkal, a saját területed problémáival. Teréz anyának egyszer azt mondták: "Amit teszel, az csak egy csepp az óceánban". Azt válaszolta: "De ha nem tenném meg, az óceán egy cseppel kevesebb lenne.
"Hány ember vár a világon arra, hogy meglátogassa őket valaki, aki gondoskodik róluk! Hány idős ember, hány ember vár a világon arra, hogy meglátogassa őket valaki, aki gondoskodik róluk! Hány ember vár a világon arra, hogy meglátogassa őket valaki, aki gondoskodik róluk? betegekA foglyoknak, raboknak, menekülteknek szükségük van együttérző tekintetünkre, látogatásunkra, egy testvérre vagy egy nővérre, hogy áttörjük a közöny gátjait!
A sietség 'jó', mondja Ferenc pápa," a jó rohanás mindig felfelé és mások felé lök bennünket". A Szentatya a Názáreti Szűzanyát jellemző sietségről szóló elmélkedésből kiindulva arra bátorítja a fiatalokat, hogy kérdezzék meg maguktól, milyen magatartást és motivációkat tapasztalnak a mindennapi élet kihívásaival szemben. Arra hívja őket, hogy tegyenek különbséget a "jó sietség [amely] mindig felfelé és mások felé lök bennünket" és a "nem jó sietség (...), amely arra késztet bennünket, hogy felületesen éljünk, hogy mindent könnyedén vegyünk, elkötelezettség és figyelem nélkül, anélkül, hogy valóban részt vennénk a dolgokban, amelyeket teszünk".
"Sokunkkal megtörtént már, hogy váratlanul Jézus eljött elénk: először tapasztaltuk meg benne, hogy egy közelségOlyan tiszteletet, az előítélet és az elítélés hiányát, az irgalom tekintetét, amelyet soha nem találtunk másokban. Nemcsak ezt, hanem azt is éreztük, hogy Jézusnak nem elég, ha távolról néz ránk, hanem velünk akar lenni, meg akarja osztani velünk az életét".
"Ennek az élménynek az öröme felébresztette bennünk a sürgetést, hogy befogadjuk Őt, a sürgetést, hogy vele legyünk és jobban megismerjük Őt. Erzsébet és Zakariás befogadta Máriát és Jézust. Tanuljuk meg e két vénembertől a vendégszeretet jelentését! Kérdezzétek meg szüleiteket és nagyszüleiteket, valamint közösségetek idősebb tagjait, mit jelent számukra, hogy vendégszeretőek Isten és mások iránt. Jót fog tenni nekik, ha meghallgatják azoknak a tapasztalatait, akik előttük jártak."
"Kedves fiatalok, remélem, hogy a világjugendtalálkozón ismét megtapasztaljátok az Istennel és a testvéreitekkel való találkozás örömét. A hosszú távolság és elszigeteltség után Lisszabonban - Isten segítségével - remélem, hogy megtapasztalhatjátok az Istennel és a testvérekkel való találkozás örömét. együtt újra felfedezzük a népek és nemzedékek közötti testvéri ölelés örömét, a megbékélés ölelését. és a békeEgy új missziós testvériség ölelése! A Szentlélek gyújtsa meg szívetekben a felemelkedés vágyát és az örömöt, hogy együtt, zsinati stílusban, a hamis határokat elhagyva járjunk. A felemelkedés ideje most van! Késlekedés nélkül emelkedjünk fel!"
A Lisszabon elérése előtt hátralévő szakaszon a Názáreti Szűz mellett sétálunk. aki az örömhír után azonnal "felállt és késedelem nélkül elment" (Lk 1,39), hogy unokatestvérének, Erzsébetnek segítsen".
3. Végezetül a római püspök rámutat, hogy e szakaszok egésze felébreszti (vagy fel kell, hogy ébressze) bennünk "az egyházi lét csodáját"; hogy ehhez a családhoz, a hívők közösségéhez tartozunk, akik egy testet alkotnak Krisztussal, a keresztségünk óta. Ott kaptuk meg a csoda két gyökerét, mint láttuk: először is, hogy Krisztusban áldottak legyünk, másodszor, hogy Krisztussal együtt menjünk a világba".
Ferenc pedig elmagyarázza, hogy "ez egy olyan csodálat, amely nem csökken az életkorral, és nem csökken a felelősséggel. (mondhatnánk: azokkal a feladatokkal, ajándékokkal, szolgálatokkal és karizmákkal, amelyeket mindannyian megkaphatunk az Egyházban, az Egyház és a világ szolgálatában).
Ferenc ezen a ponton a szentéletű VI. Pál pápa alakját és programadó enciklikáját idézi fel. Ecclesiam suama II. vatikáni zsinat idején íródott. Montini pápa azt mondja: "Ez az az óra, amikor az Egyháznak el kell mélyítenie tudatát önmagáról, [...] saját eredetéről, [...] saját küldetéséről".. És pontosan az Efézusiakhoz írt levélre hivatkozva ezt a küldetést az üdvösség tervének perspektívájába helyezi; "az Istenben örök idők óta elrejtett titok kijelentése ... hogy az Egyház által ... nyilvánvalóvá legyen" (Ef 3,9-10).
Francisco VI. Pált használja modellként, hogy bemutassa, milyennek kell lennie egy egyházi lelkésznek.Aki tudja, hogyan kell rácsodálkozni Isten tervére, és ebben a szellemben szenvedélyesen szereti az Egyházat, készen arra, hogy misszióját szolgálja, bárhol és bárhogyan is akarja a Szentlélek". Ilyen volt a nemzetek apostola VI. Szent Pál előtt: ezzel a szellemmel, ezzel a a csodálkozás, a szenvedély és a szolgálat képessége.. És ez is kell, hogy legyen lelki életünk mérőszáma vagy hőmérője.
Ezért a pápa befejezésül ismét néhány olyan kérdést intéz a bíborosokhoz, amelyek mindannyiunk számára hasznosak; hiszen mindannyian - hívők és egyházi szolgálattevők - nagyon különböző és egymást kiegészítő módon veszünk részt abban a nagy és egyedülálló "üdvösségszolgálatban", amely az egyház küldetése a világban: "Vagy már annyira megszoktad, hogy elvesztetted? Képes vagy újra meglepődni?" Arra figyelmeztet, hogy ez nem egyszerűen emberi képesség, hanem mindenekelőtt Isten kegyelme, amelyet kérnünk kell és hálásnak kell lennünk érte, őriznünk és gyümölcsözővé kell tennünk, mint Mária és az ő közbenjárásával.
