"Simon John Nyanda vagyok, negyedéves teológiai szeminarista a Navarrai Egyetemen, a tanzániai Mwanza érsekségből származom, és Bidasoában élek és képzést kapok.

A hivatásomnak érdekes története van. Gyermekkoromban apám nagyon közel állt a politikához, és nagyon közel állt a környékem akkori legbefolyásosabb politikusához, az úgynevezett Samamba bivalyhoz. Egyszer megkérdeztem apámat, hogy miért nem kérte politikai tisztségeket... és azt mondta, hogy azért, mert gyerekként nem sokat tanult, és ragaszkodott hozzá, hogy keményen tanuljak, hogy nagy politikus váljon belőlem.

Ami azt illeti, egész életemben érdekelt a politika, az iskolában elég jól teljesítettem, különösen néhány osztálytársam védelmében, akik az iskolai pozíciókért versenyeztek..... Apám, látva, hogy elég jól teljesítek az iskolában, úgy döntött, hogy a bundai egyházmegye katolikus iskolájába küld, ahol négy évig tanultam.

De az egyházban jó nevelést kaptam, ezért küldött oda apám. A barátaim politikusok gyermekei voltak, mert az azonos fajú madarak együtt repülnek; arról álmodoztunk, hogy a jövőben nagy politikusok leszünk... milyen jól szórakoztunk.

Nagyanyámat egy pap keresztelte meg, akit a nép a jónak nevezett, a musomai egyházmegye jelenlegi püspöke, Musonganzila püspök. Kilencéves voltam 2006-ban. Édesanyámat a nagymamámmal együtt és sok más nőt is megkereszteltek, akiket a jó plébános megérintett. A következő évben mi (gyerekek) is kértük a keresztséget, és 2007-ben megkereszteltek minket a fiatalabb testvéreimmel és unokatestvéreimmel együtt. Édesapám nem akart megkeresztelkedni, mert megbotránkozott néhány (protestáns) testvérünk rossz példáján, akik nem dolgoztak, csak a vallásnak szentelték magukat, és így kissé értelmetlenül éltek.

De a pap alakját meglepőnek találtam, és elgondolkodtatott, hogy vajon lehet-e ez bárki, mint én is. Megkérdeztem erről barátokat és papokat, és azt mondták, hogy igen. Így aztán apránként kezdtem komolyabban elgondolkodni a hivatásomon, először apámmal beszélgettem, aki nem fogadta el, mert nem ezt várta el tőlem.

Aztán elmagyaráztam a plébánosomnak, majd az egyházmegye hivatási igazgatójának, végül pedig a püspöknek..... Hála Istennek, beiratkoztam a szemináriumba, és édesapám örömmel fogadta azokban a napokban.

Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik különböző módon támogatnak minket papi hivatásunkban, mert bennük és velük együtt Isten gondoskodik rólunk..... Micsoda öröm, hogy testvéreinket szolgálhatjuk, amíg élünk! A jutalom a mennyben hatalmas. Imádkozom értetek. Köszönöm nektek. ????????