Az Istennel való munka csodája*.

Áhítat a megváltás terve előtt

1. Szent Pál egy liturgikus himnuszt vesz fel, amely Istent áldja üdvtervéért. Ferenc szerint az üdvösség tervén való csodálkozásunk nem lehet kisebb, mint a körülöttünk lévő világegyetemre való csodálkozásunk, ahol például a kozmoszban minden a gravitációs erőnek megfelelően mozog vagy áll meg. Isten időn átívelő tervében tehát az a súlypont, ahol mindennek eredete, értelme és célja van, Krisztus.

Ferenc szavaival élve, az ő glosszájában a Saint PaulKrisztusban már a teremtés előtt megáldottunk; Őbenne hívattunk el; Őbenne váltottunk meg; Őbenne minden teremtmény visszatért az egységbe, és mindenki, közeli és távoli, első és utolsó, arra rendeltetett, hogy a Szentlélek munkája által Isten dicsőségének dicséretére legyen". Ezért a pápa arra hív minket, hogy dicsérjük, áldjuk, imádjuk és adjunk hálát Isten e művéért, az üdvösség tervéért. 

Így van, figyelembe véve, hogy ez a "terv" a következő lesz találkozik velünk mindannyiunk életében.Szabadon hagy minket, hogy válaszoljunk erre a szeretetteljes tervre, amely az Atya Isten szívéből ered, ahogyan a Katolikus Egyház Katekizmusa is jelzi.

Ez tehát nem egy olyan terv, amelyet Isten a hátunk mögött, nélkülünk vagy a szabadságunk nélkül készített. Ellenkezőleg: egy szeretetteljes projekt, amelyet elénk tár, és amely a világ történelmét és az emberi életet értelemmel tölti meg., bár ennek a tervnek számos aspektusa még nem teljesen ismert számunkra, és csak később válhat ismertté.

Ferenc pedig mindannyiunktól azt kérdezi: "Milyen a csodálkozásod, érzel-e néha csodálkozást, vagy elfelejtetted, mit jelent? Valóban. Nagyon kényelmes csodálkozni Isten ajándékain.Ellenkező esetben előbb megszokjuk, majd értelmetlenné válik.

Egy vonaton Antoine de Saint-Éxupéry megfigyelte a A kis herceg (XXII. fejezet), a gyerekek azok, akik az ablakhoz szorítják az orrukat, míg a felnőttek más rutinszerű elfoglaltságokkal foglalkoznak.

 A megdöbbenés, hogy Isten felajánlja, hogy együttműködik velünk.

2. Másodszor, a pápa megjegyzi, hogy Ha most megnézzük az Úrnak a galileai tanítványokhoz intézett hívását, akkor egy újabb meghökkentő dolgot fedezhetünk fel.. Ezúttal nem annyira maga az üdvösség terve miatt, hanem meglepő módon azért, mert, Isten bevon minket ebbe a tervbe, bevon minket is.. Az Úr szavai tizenegy tanítványához: "Menjetek (...) tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, tanítva őket mindarra, amit parancsoltam nektek" (Mt 28,19-20); majd a reményt és vigasztalást adó utolsó ígéret: "Veletek vagyok mindenkor, a világ végezetéig" (20. v.).

Péter utódja pedig rámutat, hogy a feltámadt Jézus e szavainak "még kétezer évvel később is megvan az ereje, hogy megmozgassa a szívünket" Miért? Mert csodálatos, hogy az Úr úgy döntött, hogy a tanítványok szegényes csoportjából evangelizálja a világot. 

Itt feltehetjük a kérdést, hogy vajon csak a keresztények vesznek-e részt ebben az üdvösségtervben, vagy csak a keresztények működnek benne közre. A valóságban bármely személy -és más lények, a saját lényüknek megfelelően. lépjetek be Isten eme szeretetteljes tervébe. Ugyanakkor a keresztényeknek az isteni kiválasztás folytán (még a világ megalkotása előtt, vö. Ef 1,4) különleges helyük van ebben a tervben, hasonlóan Máriához, a tizenkét apostolhoz és azokhoz az asszonyokhoz, akik kezdettől fogva követték az Urat. Isten ezt teszi: egyesekhez másokon keresztül jön el.

Mit akar elérni Ferenc azzal, hogy az új bíborosoknál felveti az "áhítat" szükségességét?

Ezt maga a pápa mondta, és ez minden keresztényre is vonatkozik. Hogy tudatosítsa bennünk a mi kicsinységünket, az isteni tervekben való közreműködésünk aránytalanságát. Hogy megszabadítson bennünket a kísértéstől, hogy az isteni terv "csúcsán" érezzük magunkat. (a legkiválóbbak, ahogy a bíborosokat nevezik), hogy hamis biztonságra támaszkodnak, talán azt hiszik, hogy az Egyház nagy és szilárd...

Ferenc szerint mindebben van némi igazság (ha a hit szemével nézzük, hiszen Isten az, aki elhívott minket, és lehetőséget ad a vele való együttműködésre). De ez egy olyan megközelítés, amely elvezethet minket ahhoz, hogy hagyjuk magunkat becsapni "a hazug" által (azaz az ördög). És hogy egyrészt "világi" legyen (a szellemi világiasság férgével), másrészt "ártalmatlanná", azaz erő és erő nélkülivé váljon. remélem hatékonyan együttműködni az üdvösségben.

Az egyházi lét csodája

3. Végezetül a római püspök rámutat, hogy e szakaszok egésze felébreszti (vagy fel kell ébresztenie) bennünk "az egyházi lét csodáját"; hogy ehhez a családhoz, a hívők közösségéhez tartozunk, akik egy testet alkotnak Krisztussal, a keresztségünkből. Ott kaptuk meg a csoda két gyökerét, mint láttuk: először is, hogy Krisztusban áldottak legyünk, másodszor, hogy Krisztussal együtt menjünk a világba.

És Ferenc elmagyarázza, hogy Ez a csodálkozás nem csökken a korral, és nem csökken a felelősséggel sem.s (mondhatnánk: azokkal a feladatokkal, ajándékokkal, szolgálatokkal és karizmákkal, amelyeket mindannyian megkaphatunk az Egyházban, az Egyház és a világ szolgálatában).

Ferenc ezen a ponton a szentéletű VI. Pál pápa alakját és programadó enciklikáját idézi fel. Ecclesiam suama II. vatikáni zsinat idején íródott. Montini pápa azt mondja: "Ez az az óra, amikor az Egyháznak el kell mélyítenie tudatát önmagáról, [...] saját eredetéről, [...] saját küldetéséről".. És pontosan az Efézusiakhoz írt levélre hivatkozva ezt a küldetést az üdvösség tervének perspektívájába helyezi; "az Istenben örök idők óta elrejtett titok kijelentése ... hogy az Egyház által ... nyilvánvalóvá legyen" (Ef 3,9-10).

Francisco VI. Pált használja modellként, hogy bemutassa, milyennek kell lennie egy egyházi lelkésznek.Aki tudja, hogyan kell rácsodálkozni Isten tervére, és ebben a szellemben szenvedélyesen szereti az Egyházat, készen arra, hogy misszióját szolgálja, bárhol és bárhogyan is akarja a Szentlélek". Ilyen volt a pogányok apostola, mielőtt Szent Pál VI. a csodálkozás, a szenvedély és a szolgálat képessége.. És ez is kell, hogy legyen lelki életünk mérőszáma vagy hőmérője.

A pápa befejezésül ismét néhány olyan kérdést intéz a bíborosokhoz, amelyek mindannyiunk számára hasznosak; hiszen mindannyian - hívők és az Egyház szolgái - nagyon különböző és egymást kiegészítő módon veszünk részt abban a nagy és egyedülálló "üdvösségszolgálatban", amely az Egyház küldetése a világban:

"Vagy már annyira megszoktad, hogy elvesztetted? Képes vagy újra meglepődni?" Arra figyelmeztet, hogy ez nem egyszerűen emberi képesség, hanem mindenekelőtt Isten kegyelme, amelyet kérnünk kell és hálásnak kell lennünk érte, őriznünk és gyümölcsözővé kell tennünk, mint Mária és az ő közbenjárásával.